Kossuth mozi és felvonulás

Kossuth mozi és felvonulás

- Kategória: Közélet

Régi fényképeken és képeslapokon mutatja be Mosonmagyaróvárt Ferencz Tibor, a közelmúltban megjelent kötetében.

Ferencz Tibornak ez már a második könyve, tavaly írta meg ugyanis Mosonmagyaróvár vendéglátásának történetét. Az a kötet valóban hiánypótló volt a városban, hiszen a szeptemberi megjelenését követően az év végére már egyetlen példány sem maradt az árusító helyeken.

A most megjelent könyv is hasonlóan hiánypótló és több mint egy évtized gyűjtő munkájának eredménye. Ferencz Tibor mint mondja: több ezer fotója van a városról az elmúlt évszázadból. A gyűjtemény alapját családi fotók szolgáltatták, majd barátoktól, ismerősöktől beszervezett képekkel gyarapodott a kollekció. A gyűjtés jelenleg is tart, ám Ferencz Tibor úgy gondolta, eddigi fotóinak legjobbnak vélt darabjait bemutatja a nagyközönségnek egy kötet formájában. „Mosonmagyaróvár régi fényképeken, képeslapokon I.” a kötet címe, ami már sejteti, hogy lesz folytatás is, ám ennek időpontja még nem ismert.

A könyv külön fejezetekben mutatja be Mosont, Magyaróvárt, majd az egyesített Mosonmagyaróvárt az 1900-as évek elejétől egészen a nyolcvanas évek végéig. Ferencz Tibor saját fotói mellett Günther János, Gyopár Ferenc, Láng Ágostonné és Vecsey Tamás képei láthatók a kötetben. A szerző mint mondja: érdekesség például, hogy Günther János az akkor ritkaságnak számító nyugati autókat fotózta a városban a hatvanas, hetvenes években. A képeken azonban jól látszanak az autók hátterében lévő épületek. Így maradt fenn többek között fotón az egykori Kossuth Filmszínház is, ami szintén megtalálható a könyvben. Ugyancsak feleleveníti a kiadvány a régi május elsejei felvonulásokat, az újonnan megépült Városközpontot, vagy az évtizedekkel ezelőtti magyaróvári belvárost, ami egészen másként festett, mint most. Ferencz Tibor hozzátette: nem csupán a fotók tulajdonosainak, hanem a támogatóknak is köszönhető, hogy a kötet megjelenhetett.

A 750 példányban megjelent könyv megvásárolható többek között a Huszár Gál Városi Könyvtárban, a Cselley-házban, a Hansági Múzeumban, a Fehér Ló Közösségi Házban, illetve a Pergamen papírboltban.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti