Napra pontosan 90 éve halt meg a „Szegények orvosa”, a dunakiliti születésű Batthyány – Strattmann László. A kerek évforduló alkalmából részletes összeállítást készített a Mosonvármegye olvasói számára Martinschich Balázs, a Hansági Múzeum történész-muzeológusa a „Szegények orvosának” életútjáról.
1931 január 23-án, a Zalavármegye nevű zalai napilapban megjelent a hír „Meghalt Batthyány- Strattmann László herceg, a szegények orvosa”. Egy nappal korábban január 22.-én este fél 10 órakor valóban elhunyt a szentéletű orvos herceg. E hír nem csak kis hazánkat, hanem számos európai államot futótűzként járt be. A herceget január 26.-án a körmendi kastély kápolnájában szentelték be. A Nemzeti Újság tudósítója szerint „Tízezer gyászoló a beszentelésen”. Másnap László herceget Németújvárra (Güssing) szállították és a Batthyány család ősi temetkezési helyén fia Ödön és kislánya Anna Mária mellett helyezték örök nyugalomra.
Gyászolja felesége Mizl, 10 élő gyermeke, unokái, egykori betegei és az egész magyar nemzet. Ki is volt ő, hogy ilyen tiszteletet tudhatott magáénak?
Batthyányi László 1870. október 28-án látta meg a napvilágot a Moson vármegyei Dunakiliti községben. Édesapja németújvári Batthyány József (1836-1897), édesanyja BatthyányLujza grófnő (1843-1882). László herceggyermekként bálványozta apját, aki aztán megcsalva feleségét, elhagyva családját új házasságra lépett. László herceg édesanyja bánatában, a csendes tűrést választotta és hamarosan elhunyt. Az ifjú, 1876-ban a nagy dunai árvíz alkalmával, az ablakon keresztül csónakkal menekült családjával Dunakilitiből. A család először Pozsonyba került, majd 1882-ben édesanyja halála után Kalocsára a jezsuiták gimnáziumába. A nem éppen szorgalmas Lászlót, minősíthetetlen viselkedése miatt elbocsátották a gimnáziumból és Ungvárra került, ahol leérettségizett. Saját bevallása szerint 1890-től életének legsötétebb évei következtek. Nem találta helyét, csak élt a világban. Apja tiltása ellenére 1896-ban beiratkozott az orvosi egyetemre. Fordulatot édesapja halála hozott életébe. Gyomorrákban szenvedő apja, halálos ágyánál megáldotta és ezt mondta neki „Nem bánom, légy orvos. Sok emberen segíthetsz majd!”
Négy év megfeszített tanulás után 1900-ban László befejezte az orvosi egyetemet. Tanulmányi évei alatt, már medikusként kezdett praktizálni a Moson vármegyei, Köppcsényben (Kittsee). A visszahúzódó jellemű ifjú, két lánytestvérének köszönhetően élete társát Coreth Mária Terézia grófnőt (1874-1951) is megtalálta és 1898-ban házasságra is léptek. László saját bevallása szerint, neki köszönhette, hogy visszatalált Istenhez és az egyházhoz. 33 harmonikus, boldog évet éltek együtt. Bár a nehézségek és a megpróbáltatások végig kísérték életüket. Házasságukból 13 gyermek született.
1900-ban László letelepedett Köppcsényben és megkezdte orvosi működését. Fő szakterülete a szemészet volt. A kórházi munkában állandó segítője felesége Mizl és az ápolásban az irgalmas rendi nővérek voltak. Betegei között nem tett különbséget. 20 éves köppcsényi pályafutása alatt a szegény és a gazdag nála egyenlő értéket képviselt. Hihetetlen munkabírásról tett tanúságot. Napközben a kórházban dolgozott, míg éjszakánként a környező falvak betegeit látogatta. 1914-ben, a nagyháború kirobbanását követően kórházát, azonnal felajánlotta a katonaság számára. Szeptember elején a környék körorvosának nevezték ki. Magánkórházát a katonaság használta, de az orvosi feladatokat ő látta el. Hamarosan egyszintes kórháza kicsinek bizonyult ezért emelettel bővítették az épületet. Az 1914. évben meghalt nagybátyja Ödön herceg, akinek gyermekei nem lévén, címét, vagyonát és a családi hitbizományt a Batthyányi család feje László örökölte. Szontágh Jenő (1873-1939), Moson vármegye főispánja 1914. szeptemberében tb. tiszti főorvosnak nevezte ki a herceget. Visszaemlékezéseiben a főispán megjegyezte „Nyolc évi főispánságom alatt, csak egyszer kért tőlem valamit, amikor a környék összes orvosa hadba vonult, megkért, hogy nevezzem ki köppcsényi körorvosnak.” Orvosi feladatait fáradhatatlanul végezte. Elsőszülött fia Ödön (1900-1921) a magyaróvári piarista gimnáziumban szerezte érettségijét.
1918-ban a közelgő cseh hadsereg elől, először Bécsbe menekült családjával, majd az ottani zavargások elől Svájcba emigrált a család. Ezekben az időkben, a Vöröskereszt gondoskodásának köszönhetően jutott étel a Batthyány család asztalára. 1919 végén tértek vissza Köppcsénybe, majd 1920 január 1.-én végleg elhagyták Moson vármegyét és Körmenden telepedtek le. A Trianoni békediktátum értelmében Köppcsény, Ausztriához került. László herceg kórházát, az új államnak ajándékozta, egy kikötéssel, bármikor operálhat a kórházban.
Új otthonában első lépése, egy kis szemkórház kialakítása volt. Közel 10 év Körmenden eltöltött idő alatt, több ezer betegen segített és több ezer műtétet végzett. 1929. év őszén kezdődött életének utolsó nagy keresztútja. 14 hónapon keresztülágyban fekve Bécsben, a Löw szanatóriumban élt. Az akkor még gyógyíthatatlan rák, lassan, iszonyú kínok között emésztette fel testét. László herceg mindvégig kitartott Isten hitében és alázattal fogadta a szenvedéseket. Hű maradt családja jelmondatához, amely magyarul így hangzik „Hűséggel és bátorsággal.”Földi életének utolsó napja 1931. január 22.-én volt.
A már halála pillanatában szentként tisztelt László herceg boldoggá avatási eljárása 1944. augusztus 30.-án vette kezdetét. Boldoggá avatására azonban 2003. március 23.-ig kellett várni.
Emlékét őrzi szülőfalujában Dunakilitin a róla elnevezett dr. Batthyány- Strattmann László Általános Iskola.
Miért is érdemes felidézni napjainkban László herceg halálának évfordulóját? Azért, mert életével, munkásságával példa volt, örökérvényű és követendő. Mindazoknak, akik helyt akarnak állni rendelt vagy választott hivatásukban, családjukban jelen zavarodott, rohanó világunkban. Nevezhetjük a herceget szentimentálisnak, álmodozónak, de pont az általa képviselt értékek hiánya okozza jelen világunk megannyi problémáját. A Batthyány családnak jelmondata soha nem veszti értelmét, hiszen minden időben „Hűséggel és bátorsággal” az emberiség többre viheti. Történelmünk, örökségünk iránt legyünk hűséggel és bátran cselekedjünk jót.
