Kétmillió liter víz a város felett

Kétmillió liter víz a város felett

- Kategória: Közélet

A vár mellett Mosonmagyaróvár másik jelképe, jellegzetes építménye a városközponti víztorony. Az ötven méter magas létesítmény a város szinte minden pontjáról látható, sokan mennek el mellette, vagy néznek fel rá naponta, ám viszonylag keveset tudnak róla. Többen azt gondolják, már nincs is funkciója a vízellátásban, mások szerint kilátót kellene építeni rajta. Lapunk ezeknek a felvetéseknek is utánajárt.

Talán senki sem tud annyit a mosonmagyaróvári víztorony történetéről, működéséről, mint Vargáné Gyimesi Ildikó, az Aqua Kft. műszaki és beruházási osztályvezetője, akitől megtudtuk: eredetileg több különböző terv is készült az objektumra, amik közül aztán a jelenlegire eset a választás. Így épült meg két év alatt, 1985-ben és ’86-ben a meglévő víztorony. Ebből a konstrukcióból egyébként a mosonmagyaróvárin kívül csupán egyet gyártottak még. A teljes egészében acél szerkezetű tornyot a kiegyenlített vízellátás és a megfelelő nyomás biztosítására építették. A helyszín kiválasztása sem volt véletlen, hiszen a közvetlen közelében, a Városközpontban épültek a panelházak. Korábban nem volt víztornya a városnak, ám a tízemeletesek már 1986 előtt megépültek. Ezekbe a toronyházakba nyomásfokozó szivattyúk segítségével juttatták fel a vizet a legfelső emeletre is. A város bővülése a biztonságos vízellátás érdekében azonban szükségessé tette a torony építését. A létesítmény elemeit – négy lábát és a kupolát – előre elkészítették, majd a helyszínen két daru segítségével állították fel.

viztorony001

Vargáné Gyimesi Ildikó hozzátette: a torony kétezer köbméter vizet képes tárolni. Jelenleg átlagosan napi 9 ezer köbméter a fogyasztás, ami azt jelenti, hogy naponta többször is cserélődik a tározó teljes tartalma. A torony és benne lévő víz aktuális állapotát számítógépes rendszer segítségével folyamatosan felügyelik a feketeerdői vízmű telepen, így amennyiben valami rendellenességet tapasztalnak, azonnal megkezdik a hibaelhárítást.

A víztorony utolsó nagyfelújítására 1995-ben került sor. Akkor több hónapon át dolgoztak rajta a szakemberek. Teljesen letisztították a felületét, majd kívül belül új bevonatot kapott. A működése ugyan biztonságos, ám mára ismét megérett a felújításra. Ez azonban óriási költségekkel jár, amihez a társaság még keresi a szükséges forrásokat.

viztorony002

Többekben felvetődött már, hogy kilátót, vagy turisztikai látványosságot kellene kialakítani a létesítményből. Vargáné Gyimesi Ildikó mint mondja: egy működő víztoronynál meglehetősen korlátozottak az ilyen lehetőségek. Biztonsági és közegészségügyi szempontból is nehéz lenne ennek a megvalósítása. Jelenlegi formájában a toronyba való tömeges feljutás szinte lehetetlen. Egyik lábában van csupán egy meglehetősen szűk lépcsőházban, a többiben létrán lehet csak feljutni. Ezek közül kettőt a töltő, illetve ürítő vízvezetékek, míg a harmadikat az elektromos kábelek foglalják el. Ennél még nehezebb a torony tetejére való feljutás, hiszen a tározó közepén egy szűk csigalépcső vezet csak.

viztorony003DSC_4393

Ez is érdekelhet...

Óvártej: 5,6 milliárdos beruházással új csarnok, szennyvíztisztító telep és biogáz üzem létesült

Mintegy 5,6 milliárd forintos beruházással valósult meg az