Fejlesztés mellett bővítik is a Piarista-iskolát

Fejlesztés mellett bővítik is a Piarista-iskolát

- Kategória: Közélet

A mosonmagyaróvári fióklevéltár jelenlegi épületével bővül a mosonmagyaróvári Piarista-iskola. Az elmúlt év utolsó napjaiban megjelent kormányhatározat szerint az oktatási intézmény megkapja a Városház utcai ingatlant.

Korábban nagyszabású tervek készültek arról, hogy az egykori ipartelepi laktanya területén a helyi Piarista-iskola új iskola központot építene fel. Az elképzelések szerint 2022 végére készült volna el az új létesítmény kormányzati támogatással. A jelenlegi helyzet miatt azonban úgy alakult, hogy mégsem épül meg az új iskola az Ipartelepen, a tervek ugyanis meghaladják a közfeladatot ellátó piarista rend saját anyagi lehetőségeit. Emiatt úgy döntöttek, hogy az új létesítmény építése helyett a jelenlegi, belvárosi épületegyüttest újítják fel. Ehhez közel egymilliárdos támogatást kap az intézmény. Az év elmúlt év végén döntött a kormány arról, hogy a felújítás bővítéssel is jár és megkapja az intézmény a Városház utcai ingatlant, ahol jelenleg a mosonmagyaróvári levéltár működik.

Az erről szóló jogszabály szerint az emberi erőforrások minisztere a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával március 31-i határidővel vizsgálja a levéltár más, lehetőleg állami ingatlanba költöztetésének lehetőségét. Május végéig kell előterjesztést készíteniük az intézmény kiköltözésének ütemezéséről és annak forrásigényéről.

A határozat szerint a Városház utcai ingatlant az iskola teljes egészében megkapja. Bár nem kérték, de nagyon örülnek ennek a fejlesztési, bővülési lehetőségnek. – mondta el portálunknak Zsódi Viktor, a Piarista-iskola igazgatója. Hozzátette: az elmúlt időszakban folyamatosan nő a tanulói létszámuk, nem csupán a felvételi időszakban, hanem azon túl is nagy az érdeklődés az intézmény iránt. Jelenleg is az épület minden lehetséges helyiségét használják oktatás céljára, ám ez már most is kevésnek bizonyul. Sőt, a levéltár épültében is évek óta bérelnek két tantermet.
Az igazgató hozzátette: éppen ezért nagy reményekkel tekintenek a leendő fejlesztés elé. Az elmúlt napokban a rend képviselői bejárást tartottak a levéltár épületében. Elképzeléseik szerint nyolc tantermet alakítanának ki az ingatlanban. Az épület statikailag ugyan jó állapotban van, ám az elmúlt évtizedekben kevés felújítást végeztek itt, emiatt lényeges mértékű rekonstrukcióra van szükség. Ennek során kialakítják a tantermeket és a szükséges egyéb helyiségeket. A tervek szerint még ebben az évben elkezdődhet a kivitelezés.
Zsódi Viktor kiemelte: tárgyalnak továbbá az önkormányzattal a korábban megkötött ingatlan csere visszaállításáról. Eszerint a város visszakapná az ipartelepi laktanyát és a hozzá tartozó területet. Cserében pedig visszakerülne az iskola tulajdonába a belvárosi ingatlan, valamint a korábban a kompenzációként fizetett összeg fejében a Széchenyi-terem, amit jelenleg is használ az iskola.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti