Eltöröltetnék a védettséget

Eltöröltetnék a védettséget

- Kategória: Közélet

Három épület, az egykori ipartelepi határőr laktanya, a valamikor szalézi, illetve az Óvártej – korábbi konzervgyár – egyik épültének helyi védettségét szeretnék megszüntetni a tulajdonosok. Céljuk, hogy a védettség megszüntetése után elbontsák az épületeket.

Még 2017-ben fogadta el a az önkormányzat képviselő-testülete Mosonmagyaróvár Településképi Arculati Kézikönyvét. Az anyag összesen kilencvenöt oldalon keresztül mutatja be a város jellegzetes arculatát, épített örökségét és egyes városrészekre lebontva tartalmaz elvárásokat a településkép megtartására, alakítására. Az ajánlásokat új épületek tervezés során vagy felújításoknál is figyelembe kell venni. Emellett az önkormányzat megalkotta Mosonmagyaróvár településképének védelméről szóló rendeletét is. Mind a kézikönyv, mind a településképi rendelet mellé került egy általános ismertetés is, benne egy felhívással az értékelési, javaslat-tételi lehetőségre. Ehhez csatoltak egy értékelő formanyomtatvány is, amelyet kitöltve a városi főépítészhez kell eljuttatni papíron vagy elektronikus formában. Ez idáig konkrét vélemény nem érkezett a városházára az anyagokkal kapcsolatban. Ugyanakkor tervezői, lakossági konzultációk során szóba került néhány előírás, amelyeket túl szigorúnak tartanak. Sőt, érkezett több kérelem a helyi védelem törlésére.Az arculati kézikönyv pozitív értékeléseket kapott, elsősorban olyan tervezőktől, akik az ország számos településére terveztek a közelmúltban. Szerintük a legjobbak között van. Tartalmán változtatni jelenleg nem szükséges.

A társasházas lakótelepi épületeken történő klíma elhelyezés jelenleg csak az erkélyek belső oldalán megengedett. Itt kizárólag a tetőre szerelhető kültéri egység alkalmazható, ami költségnövekedéssel jár. Ennek enyhítését kérték többen, mivel jó néhány épületnél nincs minden lakáshoz erkély. Tekintettel a klímaváltozás miatti szükségszerűségre, a településképet kevésbé rontó megoldást szükséges találni. Az elhelyezést mindenképp egységes formában kell megoldani. A társasházaknak kellene készíttetni és elfogadtatni egy homlokzati tervet, azon bejelölve a klímák lehetséges helyeit és takarásának módját. Ez kötelező érvényű lenne a továbbiakban.

A helyi védelem alóli törlésre három kérelem érkezett, az egykori szalézi ingatlanára, az Óvártej Zrt. egyik épületére, illetve volt határőr laktanyára. Az épületeket el kívánják bontani, aminek alapfeltétele a védelem alóli törlés. Ennek lehetőségét a rendelet módosítása során kell megvizsgálnia az önkormányzatnak, majd támogatás esetén az épületet a nyilvántartásból törölni.

A fentiek alapján, továbbá a magasabb szintű jogszabályokban bekövetkezett változások miatt 2019 februárjában szükséges elindítani a településképi rendelet felülvizsgálatát, módosítását. A képviselő-testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy megindítják a módosításhoz szükséges eljárást.

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán