A nemzet agrármérnökéről

A nemzet agrármérnökéről

- Kategória: Közélet

Az Óvári Gazdászok Szövetsége a Vár dékáni tanácstermében mutatta be Izinger Pálnak, a legendás óvári gazdásznak, a „nemzet agrármérnökének” születése századik évfordulója alkalmából  kiadott könyvet. A nagy érdeklődésre tekintettel a könyvbemutatót Budapesten, a Vajdahunyad Vár barokk palotájában megismételték, immár társrendezőkkel együtt. Az Óvári Gazdászok Szövetsége mellett társrendező volt a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottsága, Az Európa Klub, illetve az Óvári Kar Gazdaságtudományi Intézete. A megnyitó előadásban Fazekas Imre elnök ismertette a Gazdászszövetség tevékenységét és honlapját. Ezután Glatz Ferenc akadémikus tartott előadást  „Amikor Európa volt a versenytárs és mérce” címmel. A könyvet Romány Pál volt földművelésügyi miniszter ismertette. A rendezvény levezető elnöke Nagy Frigyes ny. földművelésügyi miniszter volt. Izinger Pál édesapja példáját követve Óváron végzett, ahol nem csak a társasági élet központja volt, hanem a gazdász sportkör atlétája,  többszörös országos bajnoka, és kiváló tanuló is. Feleséget Óvárról vitt magával. Megismerte az intézői sorsot a Károlyi uradalomban. Azért ment külföldre, hogy amit ott tanult, azt hazahozza. A háború viszontagságai után az állami gazdaságok megalapításában vett részt, és egész életét ez az elhivatottság jellemezte. Fáradhatatlan szervező és segítő volt. Az akkori Bábolnai Ankétokat ő szervezte, ahol évről-évre gazdászok sokasága vitatta meg, hogyan kell az érdekeltségi rendszert bevezetni. Az ő nevéhez fűződik a legkorszerűbb termelési rendszerek behozatala és elterjesztése az egész országban. Gazdász generációk ismerték személyesen, és tanultak tőle. A könyv egy figyelemre méltó, reményteli  időszak dokumentuma. (Osiris Kiadó, Hanák Gábor interjúi alapján szerkesztette Izinger Anna)

N.F.

2015/9

Ez is érdekelhet...

Hetvenkét fa és amfiteátrum a Zsidanits-parkban

Ünnepélyes keretek közt avatták fel péntek délután a