Hétvezér út és Cirbolya-köz

Hétvezér út és Cirbolya-köz

- Kategória: Hírek, Közélet

Több utca elnevezéséről is döntött legutóbbi ülésén a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. Ezen közterületek többsége a Duna-lakóparkban kialakuló új utcák, de vannak köztük olyanok is, amik noha régóta léteznek, eddig nem kaptak nevet.

Az egyik újonnan elnevezett közterület a Götz Irén utca mellett kialakított lakóterület közbenső feltáró útja, ami eddig még nem kapott nevet. Mivel itt az építkezések megindultak, szükséges volt az elnevezés. A névadásra létrehozott munkacsoport javaslatára Lenau utcának nevezték el. Az indoklás szerint a Duna-lakópark utcái magyar királyokról, történelmi személyiségekről kapták a nevüket. A Götz Irén utca ebből már „kilóg”, inkább Majorokhoz kapcsolható, ahol is az agráregyetem nagyjairól kaptak nevet a közterületek. Nicolaus Lenau osztrák költő 1822-ben barátai hívására jött Magyaróvárra. Egykori lakhelyét ma is Lenau háznak nevezik. Huszonhárom tipikusan magyar vonatkozású verse van, ebből hat magyaróvári tárgyú.
Ugyancsak a Duna-lakóparkban neveztek el utcákat Bethlen Gáborról, Bocskai Istvánról, Géza fejedelemről és Konrádról. Konrád IV. Béla alacsonyabb sorból felemelt katonája, Óvár kővárának kiépítője, akinek erődjébe a mosoni ispán is beköltözött, a város jelentős történelmi személye volt.
A majoroki városrész északkeleti peremén, a Duna-lakóparkkal határosan a szabályozási terv gyűjtőút kialakítását tartalmazza. A lakóparkok további fejlesztései esetén ez az út egy másodlagos kikötés lehetne a Feketeerdei út irányában. A nyomvonal a Háromtölgy utcától a Várallyai utcáig húzódik. Ezt a közterületet Hétvezér útnak nevezték el, a környezetében kialakuló új lakóutcák kaphatják majd a hét vezér nevét.
Elneveztek továbbá egy már meglévő utcát is, aminek eddig nem volt neve. A Lengyári út végétől Bagolyvárhoz vezető út nem volt elnevezve. A testület arról döntött, hogy ennek a közterületnek Bagolyvári út lesz a neve. A Bagolyvár épülete a lőporgyári épületegyüttes része, 1914-16 körül épült, a lőporgyár saját vasútállomása volt.
Ugyancsak már meglévő, a Királyhidai út folytatásáról nyíló utcáknak adtak nevet. A Királyhidai út hivatalosan eddig nem ért el a Barátság utcáig sem. Az 1. számú főút ezen szakasza a köznyelvben eddig Levéli út volt, ám ez nem hivatalos. Így mostantól ez a szakasz is Királyhidai út. A főút és a kavicsbánya közötti területen három további út is volt név nélkül. A kavicsbánya bejáratához vezető utat Tritol utcának nevezték el. A kavicsbánya helyén korábban a lőporgyár trinitrotoluol (TNT) egységének épületei álltak. Önálló víztornya is volt, melyet az ideiglenes itt állomásozó szovjet hadsereg robbantott fel. A terület, a kavicsbánya továbbra is Tritol névre hallgat, ezért nevezték el az utcát is így. Az úgynevezett Rókadombhoz vezető utat is elnevezték. Ennek Templomdomb utca lett a neve. Ez az elnevezés még az 1858-as kataszteri térképen is megtalálható. A Mofém-gyár mögötti területen lévő közterület pedig a Cirbolya-köz nevet kapta.
Az épülő tejkísérleti Intézet megközelítését biztosító közterületet is elnevezték, ez Csiszár József utca lett. Csiszár József tejgazdasági szakember; mikrobiológiai tejipari technológus, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa volt. 1924-ben szerzett gazdasági oklevelet a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián. 1926-tól a Magyaróvári Tejkísérleti Állomás munkatársa, 1940-től igazgatója lett.

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott