Gyermekpornográfia miatt kapott felfüggesztett börtönt – korábban már elítélték ugyanezért

Gyermekpornográfia miatt kapott felfüggesztett börtönt – korábban már elítélték ugyanezért

- Kategória: Hírek

Ismét gyermekpornográfia miatt mondta ki bűnösnek a bíróság azt a férfit, akit néhány éve ugyanezért már felfüggesztett börtönre ítéltek. Most első fokon ismét felfüggesztett börtönt kapott.

A bíróság a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádiratával egyezően a minap bűnösnek mondta ki a 31 éves férfit gyermekpornográfia bűntettében, ezért 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki vele szemben, melyet 4 év próbaidőre felfüggesztett. Emellett pártfogó felügyelet alá helyezte a terheltet.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a vádlott 2017-től kezdődően több mint 2 ezer olyan fényképet szerzett meg és tárolt számítógépén, telefonján és e-mail fiókjában, mely a gyermekeket súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolja. A vádlottat ugyanezen bűncselekmény miatt a bíróság 2014-ben 6 hónap, másfél évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság döntése ellen az ügyészség – végrehajtandó szabadságvesztés érdekében – fellebbezést jelentett be.

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”