A magyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébániatemplomot 350 évvel ezelőtt szentelték fel. Ugyancsak idén ünnepelik a névadó hildesheimi püspök halálának 980. és a szent csontereklyéje magyaróvári templomban való elhelyezésének 10. évfordulóját is. A többszörös jubileum alkalmából egész éven át tartó programsorozatot rendez az egyházközség az önkormányzattal közösen. Ennek részleteiről sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők a minap.
„Az alapvetően a plébánia híveinek szervezésében, de sok más külső szereplő bevonásával tervezett események a Családok éve jegyében zajlanak. Alapvetésünk, hogy a család Jézus Krisztus legkisebb egyháza, a plébánia családok közössége, azaz egy nagy család. A világ a családok számára nem teremt mindig optimális feltételeket. A mi feladatunk is, hogy tompítsuk a rossz hatását és bátorítsuk a jót, hogy közös élmények megszerzésével erősítsük katolikus közösségünket, a családokat. Legfontosabb eszközünk a hit, a remény és a szeretet. És ezek közül a legfontosabb a szeretet, mi így szervezzük és ajánljuk mindenkinek programjainkat.” – hangsúlyozta Bodó Zoltán plébános.
Elmondta: fontos céljuk a rendezvénysorozattal, hogy igazi közösséget építsenek, a templomba járó emberek valóban ismerjék meg egymást, szoros közösséget formáljanak. A programsorozat másik célja, hogy kinyissák a templomot mindenki előtt. Bodó Zoltán a programokat ismertetve elmondta: a jubileumi évet február 11-én, vasárnap püspöki szentmisével nyitják meg. Az elkövetkezendő hónapokban számos programot szerveznek, így például zarándoklatokat, fotópályázatot, plébánia történeti kiállítást. A jubileumi év zárása november 25-én, Krisztus Király vasárnapján lesz.
Székely Zoltán, a Hansági Múzeum igazgatója Szent Gotthárd, a plébániatemplom és a szent ereklyék történetét ismertette röviden.
Dr. Árvay István polgármester, társvédnök a jubileumi év városi jelentőségéről beszélt. Mint mondta: városvezetőként, de mint az egyházközség tagja, maga is fontosnak, hiánypótló kezdeményezésnek tartja a láthatóan komoly tartalommal felvértezett eseménysorozatot. Külön hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a jubileumi év szervesen kapcsolódik a Családok évéhez. Ez utóbbival kapcsolatban beszélt arról, hogy eddig huszonöten csatlakoztak a Családok éve jegyében az önkormányzat által közzétett felhíváshoz.