Beszélgetés Korcsolán Orsolya világhírű hegedűvésszel
A város adventi koncertjén – akárcsak egy évvel korábban – 2015-ben is a Bécsben élő Korcsolán Orsolya hegedűművész lépett fel. A művésznővel több mint öt évvel ezelőtt, a müncheni Solo Musica gondozásában kiadott MOSAIC című albuma bemutatójának egyik utolsó állomásán, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában találkoztam először. Akkor a – már három esztendősen kispárnával és hurkapálcával zenét imitáló, később a budapesti Zeneakadémia elvégzése után a new-yorki Juilliard School-on mesterdiplomát szerző – zenésznek évek óta tapsolt Kuala Lumpur, Sydney, New York, Bécs, Hong Kong, Athén, Japán és Németország közönsége. Olyan színpadokon szerepelt, ahol egykor Yehudi Menuhin, vagy a magyar Auer Lipót tanítvány, Jasha Heifetz ejtette ámulatba a publikumot. Előadóként az első pillanattól kezdve magával ragadott engem is.
– Ha a közönség elé lép, nekem úgy tetszik, mintha a művész és a hegedű maga is együtt keringene a muzsika hangjaival. Szól a zene, de mintha Ön még külön szeretne valamit hozzátenni ahhoz, amit Brams, Csajkovszkij, Goldmark megfogalmazott.
– Hatalmas alázat vezérel mind a mű, mind a zeneszerző, mind pedig az előttem járó nagy hegedűsök előadásaiból, felvételeiből áradó millió pici rezdülés iránt. Bár játékomat elsősorban a zeneszerző tolla kell, hogy vezérelje, elkerülhetetlen, hogy a művész személyisége ne lopja be magát az előadásba. Ezenfelül minden műnek megvan a maga élete, saját története, és ezek maguk is formálják az adott darabról bennem kialakult képet.
– Kisfia, a csellista és zongorista Nátán sokszor elkíséri a koncertekre. Elvileg maradhatna otthon is az apukájával, csakhogy apa a Bécsi Szimfonikusok kürtművésze. Milyen egy zenészcsalád élete?
– Igen bonyolult, elsősorban hihetetlen szervezést igényel. Természetesen ez segítség nélkül elképzelhetetlen. A mosonmagyaróvári adventi koncert alatt például a nagypapa tette ágyba Nátánt, hogy reggel kipihenten tudjon iskolába menni. Sokszor előfordul persze, hogy magunkkal visszük koncertjeinkre, így menthetetlenül megismeri ennek a hivatásnak minden szépséget, és persze a nehézségeit is, nem beszélve a megannyi csodálatos zenéről, koncertteremről, városról.
–Rendszeres szereplője a budapesti Zsidó Nyári Fesztivál. Mennyire fontos Önnek a zsidó zene?
– Kora gyermekkorom óta meghatározó számomra ez a műfaj, melyet nevezhetünk zsidó zenének is, de ez inkább egy dallamvilág, egy zenei örökség, ami akkor lopta be magát a szívembe, amikor Édesanyámtól először hallottam azt a csodálatos Szól a kakas már című magyar-haszid népdalt, ami aztán a Zsidó Nyári Fesztivál szignálja is lett az én feldolgozásomban. Már néhány évnyi hegedülés után kutatni, keresni kezdtem azokat a mesterműveket, melyek zsidó témákat dolgoznak fel. Ez a szenvedély azóta kutatómunkává vált, hiszen megannyi elnémított zeneszerző munkássága és pályája tört derékba a XX. század folyamán – pusztán származásuk vagy világnézetük miatt. Mindenképpen küldetésemnek tekintem, hogy a megszokott repertoár mellett ezeknek a nagyszerű alkotóknak is színpadot teremtsek.
– Hol láthatjuk, hallhatjuk legközelebb? Mikor jön ismét Mosonmagyaróvárra?
– Már január 17-én, az Óbudai Társaskörben hallhat a közönség férjemmel, Sugár Gergely kürtművésszel együtt egy kamarakoncert keretében, ahol partnereink Mali Emese zongoraművész és Horváth Marcell klarinétművész házaspár lesznek. Itt Brahms, Bartók és Reinecke trióit szólaltatjuk meg. Ezt követi majd szóló koncertem Bécsben, az Egyesült Nemzetek dísztermében, majd röviddel ezután Milanóban lépek színpadra. Mosonmagyaróvárra is szívesen visszajövök, ha hívnak, ha időm engedi: nemcsak Flesch Károly szellemisége miatt, hanem azért is, mert csodás barátságok és ismeretségek fűznek ehhez a varázslatos helyhez és az értő közönséghez.
Már csak műsoron kívül említi, hogy januárban a család tüzetesebben szeretné megnézi Mosonmagyaróvárt. És ha már itt járnak, ellátogatnak a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontba is.
Vizsy Ferenc
2016/1
