Adománygyűjtés az SMR-ben

Adománygyűjtés az SMR-ben

- Kategória: Egyéb

Az SMR Hungary Bt életében már hagyománnyá vált, hogy adománygyűjtést szervez az év utolsó negyedévében a cég területén. A gyűjtés előtt a vállalat jótékonysági programjának keretén belül, évről-évre kiválaszt egy alapítványt, akinek felajánlja a kollégák által összegyűjtött adományokat.

Idei évben ez a választás az alapítvány célkitűzései miatt a Szent Lázár Alapítványra esett.

Az alapítványok támogatásával célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hátrányos helyzetű, környezetünkben élő, különleges szükségletű családok támogatásának fontosságára. Szeretnénk a jó példával elől járva civileket és vállalatokat is ösztönözni a segítségnyújtásra. Elkötelezettek vagyunk minden olyan programért, ügyért, amivel másokon is tudunk segíteni.

Így az SMR Hungary Bt. együttműködve a Szent Lázár Alapítvánnyal, hátrányos helyzetű Mosonmagyaróvári illetve környékbeli családokat támogatott tartós élelmiszerekkel, ruhaneműkkel a legkisebbeket játékokkal a szervezés végeredményeként.

A kollégák adományai nélkül idén sem valósulhatott volna meg ez a jótékonysági akció, ezért ezúton is külön köszönetünket fejezzük ki részükre.

Fontos az adomány maga, ám ennél is fontosabb a segítségnyújtás szándéka. Csak közös felelősségvállalással tudjuk eljuttatni segítségünket minél több, a mosonmagyaróvári térségben élő, rászoruló családhoz. Ebben szerencsésen találkozott célkitűzésünk a Szent Lázár Alapítvány elhivatottságával, melyből akár hosszabb távú együttműködés is kialakulhat.

 2015/20

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen