Pici lányka érkezik a ruhaboltba anyukája kezét markolva. Áhítattal és izgatottan nézi a szebbnél szebb ruhácskákat. Ma különleges nap van. Anyuka azt mondta új szoknyát fog kapni.
Az eladó néni kedvesen mosolyog, és már teszi is a pultra a csodákat. A lányka szeme azonnal megakad a rózsaszínű, jól ismert cicás mintával hívogató pörgős szoknyán.
Félénken rámutat és halkan mondja: Ezt szeretném!
Anya próbálja figyelmébe ajánlani a pöttyöst, a virágosat és az apró szívecskéset, de a lányka nem tágít. Ő a cicásat szeretné. Azt a cicásat. Ami egy bugyuta kis rajzfilm főhőse, de ezt a pici lány nem tudja. Még nem látta azt a mesét, mert náluk ritkán megy a televízió.
Ő csak azt tudja, hogy a bölcsiben már sok ilyet látott. Szoknyán, pólón és kis bugyin. A többi kislány ruháin. A többi kislányén, akik kinevették őt, mert neki ilyenje nem volt.
– Na jó! Mondja anya, hiszen szülinapod lesz, most te választhatsz.
Próba következik, a pici lány már perdül-fordul a tükör előtt és szeme boldogan csillog.
Anyuka fizet, eladó néni csomagol, a lányka pedig nagy sóhajjal mondja: Végre nem fognak csúfolni a bölcsiben a többiek. Már nekem is lesz ilyen cicás ruhám.
Anya nosztalgiával gondol a pöttyösre, szívesebben vette volna azt, de hát fontos, hogy legalább egy stressz tényezőt kiiktassunk a bölcsődés életéből.
Zimmerer Anita
2016/2
