Múltidéző rovatunkban ezúttal a Városház utcában lévő vendéglátóhely legszebb éveit idézzük fel, amit egykor Szőlőfürt, illetve Kékszőlőhöz vendéglőnek is hívtak, de a valamikor Széchenyi Étterem sörözőjeként is működött, majd a 90-es évek végén újabb fénykorát élte.
Retro rovatunkban most is közreműködött Ferencz Tibor, aki páratlan fotógyűjteménnyel és egyéb visszaemlékezésekkel rendelkezik a város elmúlt évtizedeiről. Ezt folyamatosan bővítve a nagyközönség előtt is bemutatja „Mosonmagyaróvár Retro” címen a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a témában Ferencz Tibor az elmúlt időszakban több könyvet is megjelentetett már. Legutóbb, a közelmúltban jelent meg „Mosonmagyaróvár egykor és ma I.” című kötete, ami még korlátozott számban kapható. (Könyvek megvásárolhatók a Huszár Gál Városi Könyvtárban , a Pergamen Papírboltban, Vecsey Tamás órásmesternél, a Puci és Gábor papírboltban, valamint a Fehér Ló Közösségi Házban).
Sokan talán nem tudják, de a mai Városház utcában lévő vendéglátóhelyet Szőlőfürt és Városházi vendéglőnek is hívták korábban. Az egységet az 1900-as évek elején bérelte egyebek mellett Manninger Károly is. Számos bérlőt követően, az államosítás után 1950-ben a Mosonmagyaróvári Vendéglátó Községi Vállalat lett az üzemeltető, tíz évvel később pedig a Győr-Sopron Megyei Vendéglátóipari Vállalat. Az akkor már sörözőként üzemelő egység a Széchenyi étteremhez tartozott. Az étterem kistermének hívták az sörözőt. Számos kellemes emlék és több évtizednyi munka köti Nagy Attilát az egykori Széchenyi Sörözőhöz, ahol kezdetben alkalmazott, később üzemeltető volt.
Nagy Attila vérbeli vendéglátós, aki valóban hivatásnak tartja ezt a szakmát. Részt vett például a megyei felszolgáló versenyen is, ahol első helyezést ért el. A Széchenyiben 1979-ben kezdett el dolgozni felszolgálóként. Mint mondja, abban az időben nagyon népszerű volt az étterem és a söröző egyaránt. Hétköznapokon az étteremben három féle előfizetéses menü volt. A normál menü mellett külön főztek a diákoknak és külön a közeli pártbizottságon dolgozóknak. Ez utóbbinál nem csupán az étel volt más, a terítés is eltért a többitől, például álló szalvétát kellett felrakni az asztalokra. Az előfizetések mellett esténkét is nagy volt az élet a Széchenyiben, hétvégeken pedig szinte mindig volt egy esküvő. Nagyon jól ment a söröző rész is. Ebben az időben átlagosan napi hétszáz korsó sört adtak el. A gyárakban dolgozók előszeretettel tértek be munka után a sörözőbe. Ilyenkor a pult mögött már két óra előtt elkezdték a száz korsó megtöltését sörrel, hogy a műszak leteltével tömegesen érkező vendégeket ki tudják szolgálni. Általában fejenként négy-öt korsóval is megittak az emberek.
Nagy Attila azt mondja: a Széchenyi egészen 1985-ig a fénykorát élte. Ezután megjelentek a városban a magán éttermek, amikkel egyre nehezebben tudták felvenni a versenyt. Ekkor már másod főnök volt a vendéglátó egységben. Különféle rendezvények szervezésével próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy továbbra is népszerű legyen a hely. Nagy Attila ahogy fogalmazott, fájó szívvel ugyan, de 1988-ban otthagyta a Széchenyi Éttermet és Sörözőt. A következő években is a vendéglátásban maradt, majd 1998-tól feleségével, Nagyné Gősi Viktóriával kibérelték a Városház utcai egykori Széchenyi Sörözőt. A Fő utcai valamikori étterem addigra már bezárt, helyén jelenleg is pénzintézet működik. A házaspár nagy lelkesedéssel fogott a legendás vendéglátó egység felvirágoztatásába. A söröző akkor siralmas állapotban volt, teljes felújítást kellet végezni. A jellegzetes téglafalakat letisztították és nyers lenolajjal kenték át. A berendezést is teljesen kicserélték, majd újra nyitották a Széchenyit a Városház utcában.
Az éttermet Nagy Attila, a konyhát felesége vezette. Rajtuk kívül Németh László és Kiss Zsolt (Jampi) volt a pincér, a szakácsok pedig Szalay László és Besenyei Zsolt. Pénteken és szombaton Horváth István zenélt, mindig teltház mellett. A vendégeknek két-három héttel korábban kellett helyet foglalniuk, hogy legyen asztaluk. – mondja Nagy Attila, miközben lapozgatja a még mindig féltve őrzött akkori határidő naplót, aminek valóban minden lapja tele volt írva foglalásokkal. Hétköznapokon főleg az osztrák bevásárló turisták töltötték meg a helyet, hétvégéken pedig a mosonmagyaróváriak számára kínált a Széchenyi színvonalas vacsorázási és szórakozási lehetőséget. Az árakat úgy alakították ki, hogy megfizetethető legyen a helyieknek is.
Számos rendezvényt tartottak itt, szilveszteri bálokat, esküvőket és osztálytalálkozókat. Szilveszterre már egy évvel korábban lefoglalták a helyeket. 2000-ben Nagy Attila ötlete alapján – akihez társult Perger Béla, az Ambrózia tulajdonosa – a Szent László téri templomkertben nagyszabású tűzijátékot rendeztek a két étterem vendégeinek. A városban hamar híre ment és több száz ember jelent meg az eseményen. Két év után a rendezés jogát átadták az önkormányzatának, azóta van városi tűzijáték Szilveszterkor.
Nagy Attila egészen 2004-ig bérelte és működtette a vendéglátóhelyet. A család szerette volna megvásárolni, ám végül más tulajdonosa lett, aki azóta is üzemelteti. Nagy Attila azt mondja: feleségével együtt sokat jelnet számukra a Széchenyi, hiszen itt ismerkedtek meg, itt volt az esküvőjük és hosszú időn át dolgoztak együtt az étteremben. Kényszerűségből azonban fel kellett adniuk a helyet, ám a mai napig szívesen gondolnak vissza az itt töltött évekre.
