A köztisztviselők és önkormányzati dolgozók béremelése mellett számos fejlesztésre is jut pénz idén a város költségvetéséből. Csaknem félmilliárdot költenek útépítésre. Megújulhat például a Gyári és a Honvéd utca is.
Nagy többséggel fogadta el a város idei költségvetését a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete februári ülésén. A 2017-es büdzsé főösszege mintegy 11,6 milliárd forint. Az idei költségvetés több ponton is eltért a korábbi években megszokottaktól. Lehetővé vált például az önkormányzatok számára, hogy saját bevételük terhére a köztisztviselők illetményalapját megemeljék a törvényben meghatározott – 38.650 forintos – mértékhez képest. A képviselő-testület a mosonmagyaróvári polgármesteri hivatal köztisztviselőinek illetményalapját 45 ezer forintban állapította meg, ami a törvényi mértékhez képest 16 százalékos növekményt jelent. Emellett tíz százalékos bérfejlesztést szavaztak meg mindazoknak, akik kimaradtak a minimálbér 25 százalékos, illetve a garantált bérminimum 15 százalékos emeléséből. Ugyancsak változás az eddigiekhez képest, hogy a köznevelési intézmények működtetését az állam átvette az önkormányzatoktól. Ezzel együtt az önkormányzat létrehozott 8 millió forintos keretösszeggel egy úgynevezett köznevelési alapot, amiből a köznevelési intézmények részesülhetnek támogatásban. A három, korábbi években is meglévő alap – egészségvédelmi, közművelődési és sport – pedig egyéb szervezetek, személyek részre nyújt támogatást.
Az idei büdzsébe betervezték egyebek mellett a mosoni első világháborús emlékmű rendbetételét, az egykori Mofém kultúrház megvásárlásának lehetőségét, a MoWinpark út- közvilágítás fejlesztését. A Pálffy-villa rendbetételére 76,2 millió terveztek be, valamint 100 milliós keretet különítettek el az önkormányzatnál maradt intézmények felújítására.
Folytatódik idén az útalapos pályázathoz kapcsolódó utak kivitelezése, a Hajnalka, Lajtaszer, Eötvös Lóránd, Mély, Klapka György, Paál László, Könyves Kálmán, Fazekas Mihály, Elza, Tiszavirág, Enge János, Vadvirág utcákban, illetve a Ruff Andor téren. Kiemelt feladat továbbra is a járdák és gyalogos átkelőhelyek építése és felújítása. Az elmúlt évből áthúzódó útépítés az Alsóötház, Felsőötház, Vasutas, Viola utcák. Csaknem félmilliárd forintot terveztek be idén is útfelújításokra. Ebből valósul meg többek között a Honvéd és a Gyári utcák rekonstrukciója is A zöldterületek felújításánál kiemelt feladat a Zsidanits Park fennmaradó részének rendezése, a Futura előtti zöldfelület kialakítása, a Kolbai utcában zöldszigetek létrehozása, a Kígyó utcai zöld sávok és a Gyári utcai cserjesor felújítása.
A tervek szerint pályázati támogatással egyebek mellett új bölcsődét létesítenének, a védőnői szolgálat számára új helyet alakítanának ki a magyaróvári városrészen, a Fő utcán.