Szabó Miklós az MPKE polgármester-jelöltje

Szabó Miklós az MPKE polgármester-jelöltje

- Kategória: Választás

Önálló polgármester-jelöltet, illetve egy kivételével minden választókörzetben képviselő-jelöltet is indít a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület az októberi önkormányzati választáson. A szervezet polgármester-jelöltje Szabó Miklós, aki pénteken sajtótájékoztatón ismertette választási programjukat és mutatta be a képviselő-jelölteket.

Szabó Miklós elmondta: a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) huszonöt éve vállal szerepet a város közéletében. Megalakulásától kezdve tagjai révén részt vesz az önkormányzat munkájában, a város irányításában. Szabó Miklós kiemelte: legsikeresebb időszak 2006 és 2010 között volt, amikor polgármesterként irányította a várost és számos fejlesztést valósítottak meg. Ezek közül kiemelkedő volt a Mowinpark létrehozása, aminek eredményeként mára megduplázódott Mosonmagyaróvár iparűzési adóbevétele, ami lehetővé teszi városi úthálózat jelenlegi korszerűsítését. Emellett megújult Moson belvárosa, a városi vízhálózat, valamint elkészült a Futura is.

„Mivel a város ügyeit mi sohasem pártpolitikai alapon, hanem mindig várospolitikai szempontból ítéltük meg, ezért döntött egyesületünk az önálló indulás mellett a választáson. – hangsúlyozta a polgármester-jelölt. Az MPKE választási programjával kapcsolatban elmondta,  jelszavuk „párbeszédben a várossal”. Azaz kikérik az érintett polgárok, civil szervezetek, gazdasági szereplők véleményét egy-egy meghatározó várospolitikai kérdésben.

Az MPKE képviselő-jelöltjei az egyes választókörzetekben: Lendvai László, Szabó Miklós, a 3. körzetben az egyesület nem indít jelöltet, Hanacsek János, Luksa Attila, Huszár János, Jankó Gábor, Nemes-Nagyné Dudás Veronika, Rémiás Tibor, Harmath Mária Ibolya.

Ez is érdekelhet...

Ismét dr. Nagy István lett a képviselő

Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz-KDNP az április 3-i