Önálló jelöltekkel indul a Jobbik a választáson Mosonmagyaróváron

Önálló jelöltekkel indul a Jobbik a választáson Mosonmagyaróváron

- Kategória: Választás

Önálló polgármester- és képviselő-jelölteket állít a Jobbik az októberi önkormányzati választáson. Ezt Jávor Miklós, a párt polgármester-jelöltje jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón, valamint ismertette választási programjukat.

„Generációváltásra van szükség a helyi politikában, városvezetésben is.” – hangoztatta Jávor Miklós, a Jobbik mosonmagyaróvári polgármester-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „Elég volt abból, hogy harminc éve szinte ugyanazok a szocialista és fideszes politikusok irányítják a várost. A Jobbik hiteles, fiatalos lendületű, kreatív csapatot kínál a választópolgároknak.” Jávor Miklós elmondta: a Jobbik a tíz választókerület mindegyikében állít képviselő-jelöltet, valamint személyében polgármester-jelöltet is. Kiemelte: korábbi ígéretéhez híven önállóan indulnak a választáson, morális okokból ugyanis nem tud elképzelni együttműködést a baloldali pártokkal és szerinte politikai praktikumból sem volt indokolt ez, mivel úgy véli, velük nem lehet választást nyerni. Sajnálja ugyanakkor, hogy nem alakult ki a városban egy, a baloldali pártok nélküli ellenzéki összefogás.

Jávor Miklós hangsúlyozta: biztató kilátásokkal indulnak neki a választásnak, ám fontos, hogy a politikai érdektelenségből kizökkentsék a mosonmagyaróváriakat és mindenkit arra ösztönözzenek, hogy menjen el szavazni. A polgármester-jelölt hangsúlyozta: jelenlegi programjuk több ponton megegyezik az öt évvel ezelőtti törekvéseikkel, amiből sajnos máig sem valósult meg semmi. Fontosnak tartják, hogy a várost érintő lényeges döntésekbe minél szélesebb körben bevonják az itt élőket, gazdasági szereplőket. A megoldandó feladatok közül kiemelte a társasház építési dömping visszaszorítását, a zöldfelületek növelését, a közbiztonság erősítését közrendvédelmi konzultációs bizottság létrehozásával, az önkormányzati rendészet létszámának növelésével, bérlakás építési program megvalósítását, illetve a szociális segélyezési rendszer megreformálását.

A Jobbik képviselő-jelöltjei az egyéni választókerületekben: Balázs Endre, Balázs Tibor, Pintér Alexandra, Jávor Miklós, Redeczki Gábor, Laposa Miklós, Rode Attila, Fekete Balázs, Valiczkó Imréné, Pongrátz Sándor.

Ez is érdekelhet...

Polgármesterjelöltek Mosonmagyaróváron

Szabó Miklós (MPKE, MM, MMN, MSZP, LMP) „Mi