Mint ismeretes, április 3-án kerül sor 2022. évi országgyűlési választásra és az azzal azonos napon az országos népszavazásra is. A kampány időszakfebruár 12-én kezdődik. A kampánnyal és a választással kapcsolatos fontosabb tudnivalókról kérdeztük Fehérné dr. Bodó Mariannt a helyi választási iroda vezetőjét.
Elmondta: a Nemzeti Választási Iroda január 26. és február 11. között értesítő megküldésével tájékoztatta a választópolgárokat arról, hogy mely szavazókör névjegyzékébe vették fel őket. Ezt követően a választási értesítő a lakóhely szerinti helyi választási irodától igényelhető. Mosonmagyaróváron módosult néhány szavazókör helyszíne, figyelemmel az akadálymentes megközelíthetőség kiemelt szempontjára. A megküldött értesítőn már az aktuális cím szerepel.
A választási iroda vezetője hozzátette: a kampányidőszak február 12-én kezdődik. Ez idő alatt a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátot. A választási plakát – a választási eljárásról szóló törvény szerinti korlátozások figyelembevételével – a fizetős felületeken (óriásplakát, hirdetőoszlopok, egyéb fizetős hirdetőberendezések), továbbá Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata által térítésmentesen biztosított, fa körüli ideiglenes háromszög alaprajzú, választási célú hirdetőberendezéseken helyezhető el. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték május 3-ig köteles eltávolítani.
A pártok és az egyéni képviselőjelöltek közvetlen politikai kampány céljából a választási irodától kikérhetik a választópolgárok név- és lakcímadatait. A választópolgár a helyi választási irodához online vagy papír alapon benyújtott kérelmében megtilthatja személyes adatainak kiadását.
A választókerületben a választópolgárok február 25-ig ajánlóíven ajánlhat jelöltet. A jelöléshez legalább 500 érvényes ajánlás szükséges. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egyszer.
Fehérné dr. Bodó Mariann kiemelte: mindenki az állandó lakóhelye szerinti szavazókörben szavazhat. Ha a lakóhelye szerinti szavazókörtől eltérő helyen kívánja leadni szavazatát, belföldön történő szavazás esetén átjelentkezési kérelmet, külföldön történő szavazás esetén külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelmet nyújthat be a lakóhelye szerinti helyi választási irodához. Ez a kérelem március 25-én 16 óráig nyújtható be online a www.valasztas.hu oldalon, vagy papír alapon személyesen, illetve levélben.
Ha a választópolgár a szavazás napján nem tud megjelenni a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben, mert egészségi állapota miatt mozgásában korlátozott, mozgóurnát kérhet. A kérelem április 1-jén 16 óráig nyújtható be a szavazás helye szerinti helyi választási irodához online vagy papír alapon személyesen, levélben pedig március 30-ig igényelhető. Mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól is lehet kérni.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak. Ehhez regisztráció iránti kérelmet kell benyújtani a Nemzeti Választási Irodához március 9-én 16 óráig online vagy papír alapon. Az ilyen módon névjegyzékbe vett választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán pártlistákra szavazhatnak. A névjegyzékbe vett választópolgár a szavazási levélcsomagot postai úton kapja meg, vagy személyesen veheti át az erre kijelölt külképviseletek vagy magyarországi települések egyikén. A szavazási levélcsomag március 19-től legkésőbb a szavazás napján Mosonmagyaróváron is átvehető.
Az iroda vezetője hangsúlyozta: a benyújtható kérelmek az országgyűlési képviselő-választásra és az országos népszavazásra is kiterjednek, így a két szavazásra vonatkozóan nem kell külön-külön kérelmet benyújtani.
Április 3-án, vasárnap a szavazás reggel 6 órától este 7 óráig tart. Az országgyűlési választás tekintetében egy egyéni választókerületi jelöltre és egy országos listára lehet szavazni. A népszavazási kérdésekben igennel vagy nemmel lehet szavazni. A szavazóhelyiségben a választópolgárnak érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal kell igazolnia személyazonosságát, valamint be kell mutatnia lakcímkártyáját.
Fehérné dr. Bodó Mariann hozzátette: folyamatosan tájékoztatni fogják a választópolgárokat az éppen aktuális tennivalókról, információkról.