Szakember-találkozó és emléktábla-avatás

Szakember-találkozó és emléktábla-avatás

- Kategória: Közélet

 

Kovács K. Zoltánra emlékeztek

Az egyetemi kar jogelődjén végzett, már nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló agrárszakemberek számára szervezett találkozót a Kovács K. Zoltán Idősek Köre, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság és Élel­miszer­tudományi Kara és az Óvári Gazdászok Szövetsége április végén a helyi egyetemi karon.

Az eseményen Medgyasszay László, a Kovács K. Zoltán Idősek Köre elnöke köszöntőjét követően Schmidt Rezső dékán adott tájékoztatást az egyetemi kar helyzetéről és jövőképéről, majd Fazekas Imre elnök mutatta be az Óvári Gazdászok Szövetsége tevékenységét.

Az előadások sorát Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója és Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára zárták, akik a hazai nyugdíjrendszer, illetve mezőgazdaság aktuális kérdéseiről adtak tájékoztatást a találkozón megjelent százötven résztvevőnek.

Kovács K. Zoltán életútjának ismertetését követően a rendezvény zárásaként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes emlékezett meg a hazai kereszténydemokrata mozgalom egyik újjászervezőjéről, egykori piarista diákról és óvári gazdászról.

Ezután avatták fel az egyetemi kar „B” épületének falán elhelyezett a városban a második Kovács K. Zoltán-emléktáblát, amely Lebó Ferenc szobrászművész alkotása.

tábla

Böröndi Lajos

2015/8

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott