Sok a bérlakás, de hosszú a várólista

Sok a bérlakás, de hosszú a várólista

- Kategória: Közélet

Több mint félezer bérlakást biztosít a város a szociálisan rászorulók, illetve a helyi intézmények, vagy önkormányzati cégek dolgozói számára Mosonmagyaróváron. A viszonylag magasnak számító lakások száma ellenére a várólista meglehetősen hosszú.

Összességében több mint ötszázharminc bérlakást biztosít az önkormányzat az arra rászorulók, vagy azt igénylők számára Mosonmagyaróváron. Két kategóriája van ugyanis az önkormányzati bérlakásoknak. Az egyik a szociális alapon, az arra rászorultak részére biztosított bérlemény, a másik pedig az úgynevezett szakemberlakás. Ez utóbbiból van egyelőre kevesebb, mintegy száz ilyen ingatlant tud az arra jogosultak számára biztosítani a város. – tudtuk meg Pollhammer Jenőtől, az önkormányzati bérlakásokat kezelő Movinnov Kft. ügyvezetőjétől. Elmondta: meglehetősen nagy az igény mind a szociális bérlakásokra, mind pedig a szakemberlakásokra. Az előbbi esetében több éves a várólista. Ugyancsak nagy az igény a szakemberlakásokra is. Éppen ezért az önkormányzat igyekezik bővíteni ezen ingatlanok körét, hiszen sok esetben a munkaerőhiány enyhítését segítheti, ha lakhatást is fel tudnak ajánlani az állás és egyéb juttatások mellé. Az elmúlt időszakban pályázati forrásból sikerült már kialakítani ilyen ingatlanokat, valamint a közelmúltban indult meg a Sóházban lévő korábban szociális bérlemények szakemberlakássá alakítása. Az első szárnyban annak teljes felújítását követően kizárólag ilyen bérlakások állnak rendelkezésre. A másik épület tömböt is hasonló módon szeretnék átalakítani a közeljövőben.

Az ügyvezető hozzátette: a szociális bérlakásoknál korábban gyakorta találkoztak olyan kirívó esetekkel, amikor a bérlők nem rendeltetésszerűen használták az ingatlant. Sokszor az alapvető karbantartásokat, takarításokat sem végezték el. Emiatt gyakorta alakultak ki áldatlan állapotok a bérleményekben. Ennek orvoslására hozott létre az önkormányzat néhány éve egy lakás ellenőrző munkacsoportot. Tevékenységük eredményeként mára többségében normalizálódott a helyzet, hiszen a bérlők belátták: akár meg is vonhatják tőlük a bérleti jogot, ha nem vigyáznak a lakásra. Néhány problémás hely azonban továbbra is van, ilyen például az Aranyossziget utcai tízlakásos társasház. Ám mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezeken a helyeken is rend legyen. Mint ahogy a lakbérhátralékok rendezése terén is elkötelezett az önkormányzat, a jog minden eszközével élnek ennek érdekében. Ma már elenyésző azok száma, akik nagyobb összegű elmaradással rendelkeznek.

DSC_7335

Pollhammer Jenő kiemelte: lehetőségekhez mérten igyekeznek korszerűsíteni és felújítani az önkormányzati bérházakat. Minden évben különítenek el erre keretet. Legutóbb például a Fő úton, illetve a Szent István király úton újult meg egy épülettömb homlokzata, jelenleg pedig a Magyar utcán zajlik ilyen rekonstrukció.

Ez is érdekelhet...

Szabó Miklós: „Minden jó szándékú javaslatot befogadunk”

A párbeszéd és az együttműködés hívei maradtak Élhető