Sárga furgon a balesetek ellen

Sárga furgon a balesetek ellen

- Kategória: Közélet

Már legendás Mosonmagyaróváron és környékén, az utak mentén nap mint nap feltűnő sárga Volkswagen Transporter. Szinte mindenki tudja, mit rejt a furgon raktere. A járműből, vagy sokszor mellőle mérik a rendőrök a közlekedők sebességét.

Naponta többen is osztanak meg fotókat a közösségi oldalon, hogy éppen hol áll a „rettegett” furgon. Lapunk utánajárt a „legendás autónak”, betekinthettünk a furgonba és utánajártunk, milyen szempontok szerint választják ki a mérési helyeket.

Amint azt Tóth Attilától, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetőjétől megtudtuk: a baleseti okok között még mindig az elsők közt szerepel a sebesség túllépés. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek a gyorshajtók kiszűrésére.

DSC_4195

A rendszerint erre használt furgon tökéletesen alkalmas a feladatra, hiszen könnyen elfér benne a sebességmérő műszer, rendelkezik állófűtéssel sőt, még belső áramforrással is, így nem kell a jármű akkumulátorát terhelni. Ám nem csupán az autóból, hanem gyakran mellette állva is mérnek. Az alezredes kiemelte: nem céljuk, hogy elbújjanak a sebességmérések alkalmával és minél több gyorshajtót fogjanak. Éppen ezért előre nyilvánosságra hozzák a felállítási helyeket sőt, azzal is tisztában vannak, hogy a környéken szinte már mindenki ismeri ezt a kisbuszt és tudják, miért áll az út szélén. Az osztályvezető helyettes szerint azzal, hogy a közösségi oldalon nap mint nap ilyen széles nyilvánosságot kap ez a tevékenységük, már elérték a céljukat, többen betartják a sebességhatárokat.

Tóth Attila hozzátette: annak ellenére, hogy jól láthatóan állnak ki sebességet mérni, ráadásul rendszerint ugyanazokon a helyeken, gyakori a gyorshajtás. Pedig ez nagy veszélyforrás, gyakorta vezet a balesetekhez. Példaként említette, hogy míg ötven kilométeres sebességénél harminchat méter kell a megálláshoz, addig nyolcvannál már csaknem a duplája. Az ellenőrzések helyszíneinek kiválasztásánál szem előtt tartják a baleseti adatokat, a forgalom sűrűségét, illetve, hogy milyen intézmények vannak az adott útszakaszon. Az alezredes hangsúlyozta: elmúlt időszakban javult ugyan a tendencia, ám még mindig sokan átlépik a megengedett sebességet. Éppen ezért a jövőben is rendszeresen találkozhatnak a közlekedők a sárga furgonnal az utak mentén.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina