Őszi veszély az utakon

Őszi veszély az utakon

- Kategória: Közélet

Vadbalesetek szempontjából az őszi hónapok számítanak a legveszélyesebb időszaknak. Ilyenkor van ugyanis a szarvasbőgés, amikor az állatok még kiszámíthatatlanabbul viselkednek és nagyobb eséllyel bukkanhatnak fel a közutakon is. A rendőrség statisztikája is azt mutatja, hogy megnő ilyenkor a vadbalesetek száma. A Mosonmagyaróvár környéki utakon az elmúlt hetekben már számos vadelütés történt.

Ebben az időszakban fel kell készülni a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, ami nagyobb odafigyelést vár el a járművezetőktől.  – mondta el portálunknak Makó László, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Hozzátette: a nyár vége óta megnőtt az ilyen balesetek száma. Hetente több vadelütés történik a környék útjain. A közelmúltban volt egyebek mellett az 1-es főúton, a 86-os főúton és az 1401-es, szigetközi úton is. Szerencsére ezek egyike sem járt személyi sérüléssel, csak anyagi kár keletkezett. Ám egy-egy esetnél akár milliós károkat is okozhat a járműben a vaddal való találkozás.

Az osztályvezető: noha a vaddal történő ütközés sok esetben szinte elkerülhetetlen, hiszen az állat egyik pillanatról a másikra, hirtelen kerül az autó elé, mégis nagyobb óvatossággal akár megelőzhetők lennének ezek a balesetek. Az ilyen ütközések elkerülése érdekében figyelni kell a vadveszélyt jelző táblákat, az adott útszakaszokon csökkenteni a sebességet. Ezeken a helyeken az autó vezetőjének érdemes folyamatosan szemmel tartania az út menti környezetet is. Előfordulhat, hogy sáros vadnyomok figyelmeztetnek az állatok jelenlétére. Érdemes behúzódni az út középvonala felé, mivel a szélén nehezebb időben észrevenni és elkerülni a felbukkanó állatokat. Rendkívül fontos: ha már elkerülhetetlen az ütközés, inkább fékezünk teljes erőből és ne rántsuk félre a kormányt, ugyanis elütni a vadat még mindig jobb, mint frontálisan ütközni a szemből érkezővel, vagy egy útszéli fának csapódni.

Ez is érdekelhet...

Csökkent a balesetek száma – A rendőrök továbbra is kiemelten figyelnek a szabályszegőkre

Kevesebb közlekedési baleset történt az első félévben, mint