Mozgalmas évet zárnak a cserkészek

Mozgalmas évet zárnak a cserkészek

- Kategória: Közélet

Véget ér egy naptári év a cserkészkedésben, ami már az ötödik a Mosonmagyaróvár 1. számú „Beretta Molla Szent Johanna” cserkészcsapat számára. Ez azonban csak egy évforduló, amely nem szakítja meg az Európai Cserkészek tevékenységét. – mondja Carlo Volpe, a cserkészcsapat vezetője.

Hozzátette: 2021-ben a személyes találkozókat a vírushelyzet miatti szigorítás hónapjai alatt megszakították és az interneten keresztül heti rendszerességgel tartott találkozókra korlátozódtak. A szabadtéri tevékenységek a korlátozások adta lehetőségek szerint folytatódtak. Ez kissé megnehezítette a fiatalokkal való kapcsolattartást, de elég volt ahhoz, hogy a csapatot a szülők támogatásával is egyben tartsák. A tavasz folyamán megpróbálták visszaszerezni a téli hónapok alatt elvesztett kézügyességüket és felkészültek a nyári táborokra.

A farkaskölykök, 8 és 11 év közötti fiúk Dunaszigeten tartottak falkatanyázást. A Farkas Olimpia során különböző számokban szereztek számos érmet. A 12 és 16 év közötti lányok, és a cserkészvezetők 10 napot töltöttek Olaszországban táborozással a “Róma 20.sz.” csapatból érkező társaikkal, ahol a cserkész tevékenységek mellett egy korosztályuk számára kihívást jelentő nemzetközi tapasztalatszerzéssel tették próbára magukat.

A nyár folyamán cserkészcsapat az önkormányzattól megkapta a korábbi rendőrőrs helyiségeit Mosonban, a Nepomuki Szent János plébániatemplom előtt, amelyeket szeptember óta használnak és a felújítási munkálatok befejezése után tavasszal hivatalosan is felavatnak Az elmúlt hetekben a csoport nyolc új tagot szerzett, és a 8-11 éves lányok, a Katicabogarak számára is megnyitotta tevékenységét. Szintén szeptembertől a lelki tanácsadó Bodó Zoltán atya, magyaróvári plébános. Januárban kezdődnek a foglalkozások az idősebb fiúk és lányok (16-22 évesek) számára, akik igazi barátok társaságát és a csoportokban és a szabadban megtapasztalható kalandokat keresik, valamint a lehetőséget, hogy fejlődjenek jellemükben és mások szolgálatában.

Carlo Volpe kiemelte: külön köszönet illeti a szülőket, akik aktív részesei a csoportnak, egyesek alkalmanként, mások folyamatosan együttműködnek, hogy biztosítsák a tevékenységek sikerét és a vidám és testvéri légkört. Aki szeretné beíratni gyermekét az Európa Cserkészcsapatba, az a www.facebook.com/fseovar facebook oldalon keresztül, vagy a fseovar@gmail.com e-mail címen veheti fel velük a kapcsolatot.

A járványhelyzetből adódó nehézségek ellenére a csoport célja, hogy tovább növekedjen, és 2022. szeptemberében újraindítsa a tevékenységeket a 12-16 éves korosztály számára is.

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott