Mosonmagyaróvár Retro: Budavár bélszín és gazdász szelet a Várpincében

Mosonmagyaróvár Retro: Budavár bélszín és gazdász szelet a Várpincében

- Kategória: Közélet

„Mosonmagyaróvár Retro” néven indított rovatunkban ezúttal Mosonmagyaróvár egykor talán legnépszerűbb vendéglátóhelye, a Várpince aranykorát idézzük fel.

Rovatunkhoz ezúttal is segítséget nyújtott Ferencz Tibor, aki páratlan fotógyűjteménnyel és egyéb visszaemlékezésekkel rendelkezik a város elmúlt évtizedeiről. Ezt folyamatosan bővítve a nagyközönség előtti is bemutatja „Mosonmagyaróvár Retro” címen a legnagyobb közösségi oldalon. Ebben a témában Ferencz Tibor az elmúlt időszakban két könyvet is megjelentetett. Tavaly írta meg Mosonmagyaróvár vendéglátásának történetét, a közelmúltban pedig „Mosonmagyaróvár régi fényképeken, képeslapokon I.” címmel jelent meg új kötete.

retrologo

A legendás Várpince aranykorának számító első évtizedére Rajos Józseffel emlékezünk vissza, aki tizenegy éven át dolgozott itt, kezdetben pincérként, majd társvezetőként. A vendéglátóhely a volt főhercegi sörgyári ászokpincék helyén nyílt meg 1971. február 5-én, üzemeltetője az ÁFÉSZ volt. A pincét 4,2 millió forintból alakították át vendéglátó egységgé, ami már a berendezést is tartalmazta. Az első üzletvezető Körtvélyesi Károly volt. A vendéglátóhelyre belépve szemben volt a toalett, balra az éttermi részleg, mögötte a lengő ajtóval elválasztott söntés és konyha, jobbra a presszó rész. Az épület hátsó részében kapott helyet a külön terem, amit a söntésen keresztül is meg lehetett közelíteni.

varpince002

„Hivatalosan 1971. február 5-én nyílt meg a Várpince. Ez a nap azonban a protokollé volt, a nagyközönség másnap, szombaton jöhetett csak.” – emlékszik vissza az első napra Rajos József. „Különleges és emlékezetes volt ez a nap. Eredetileg délelőtt 10 órakor nyitottunk volna. Két órával korábban a konyhán kiderült, hogy nincs gépsonka, így nekem kellett kimennem beszerezni. Az ajtón kilépve megdöbbentő látvány fogadott. Reggel nyolc óra után nem sokkal alig tudtam kilépni a tömegtől. Mindenki arra várt, hogy az elsők között jöhessen be. Nem is vártunk tíz óráig, amint visszaértem kinyitottunk. Egy tűt nem lehetett leejteni egész nap, annyian voltak. A zárórát sem tudtuk tartani, már hajnalodott, amikor az utolsó vendég is elment.”

Rajos József mint mondja: az első két hét nagyon megterhelő volt számukra. Reggel héttől zárásig, éjfélig, egy óráig dolgozott mindenki. Ezt követően némi könnyebbséget jelentett, hogy elég volt nyitás előtt egy órával bemenniük. Óriási volt a hajtás a hét minden napján. Egy hónap után az alkalmazottak nyomására a vezetőség aztán úgy határozott, hogy a hétfő szünnap lesz.

varpince001

„Pillanatok alatt a város legfelkapottabb helye lett a Várpince. Hétköznapokon és hétvégéken egyaránt teltház volt. A hét minden napján Futó Győző és zenekara játszott, majd később Farkas Miklós és zenekara szórakoztatta a vendégeket. A rendezvények iránt pedig szinte tülekedés volt. Az első évben például Szilveszterre már szeptemberben lefoglaltak minden helyet. A báli időszakban sem volt könnyű üres helyet találni a naptárban. Előfordult például, hogy a volánosoknak nagyböjt idején kellett megtartaniuk a báljukat, mivel farsangkor már nem volt hely.” – idézte fel Rajos József.

„A forgalom a nyitást követő években sem csökkent. Vasárnaponként délben például a presszóban tömegek várakoztak azért, hogy az étteremben asztalhoz jussanak. Hétvégéken pedig sokan már délután 3-kor beültek, hogy estére legyen asztaluk. Akad olyan is, aki a kamasz fiát küldte el, hogy foglalja a szülőknek a helyet estére. Nem csupán az étterem volt kedvelt, szinte mindig tele volt a borozó és a presszó is.

A hely presztízsét emelte, hogy számos márkás, „nyugati” röviditalt és cigarettát csak itt lehetett kapni. Az Intertourist üzletek készletéből sikerült ezekhez hozzájutnunk. Ezt egy kis csalással tudtuk megvalósítani. Abban az időben ugyanis ezekhez az árukhoz kizárólag a szállodák és az első osztályú vendéglátóhelyek jutottak hozza. A Várpince ugyan másod osztályú volt, ám a beszerzéskor úgy adtuk elő, mintha első osztályú lenne, Ezt aztán senki sem ellenőrizte.

Az ételek alapanyaginál sem volt egyszerű a beszerzés. Tőkehúshoz például nem igazán lehetett hozzájutni, csak egész vagy fél sertésekhez. Végül ezt is ismerősökön keresztül szereztük be a győri, vagy a komáromi húsipari vállalattól.” – mesélte Rajos József.

Az étterem specialitása volt többek között az ököruszály leves, orja leves, Budavár bélszín, gazdász szelet, kisalföldi borda és a Várpince palacsinta.

A vendéglátóhely a következő évtizedekben sem veszített a népszerűségéből. Ez idő alatt több üzletvezetője is volt. Később már inkább a fiatalabb korosztály járt ide. Várpince Étterem aztán 1989. nyár elején bezárt, ősszel pedig már Vár-diszkóként nyitott meg és néhány évig még így üzemelt. Az egyetem néhány éve több százmilliós uniós forrásból felújítatta és átalakítatta. Ez azonban nem bizonyult sikeresnek, a hely évek óta zárva, állaga pedig egyre romlik.

DSC_5419

Rajos József azóta is a szakmában dolgozik, több helyet is vezetett, így például a Sztár Presszót, vagy hegyeshalmi Borostyán Éttermet. Közel három évtizede pedig saját éttermét, az Aranyhordót irányítja. Mint mondja: számára hivatás a vendéglátás. Éppen ezért is nézte szomorúan a Várpince sorsát. „A felújítást és újra nyitást követően a negyedik nekifutásra sikerült bejutnom az étterembe, hogy megnézzem, mivel a többi alkalommal zárva volt. Az egyik ilyen nap éppen május elseje volt. A mi időnkben az egyik legforgalmasabb nap volt évben. Már reggel fél 7-kor bementünk. Húsz kiló húsból borjú pöröltet készítettünk, valamint előre megsütöttünk harminc adag cigánypecsenyét. Délre már semmi sem volt ezekből, annyian jöttek. Ezzel szemben a felújított éttermet május elsején ki sem nyitották. Elmúlt a Várpince régi varázsa.” – összegezte szomorúan Rajos József.

DSC_7220 DSC_7225

Ez is érdekelhet...

Greiner Voluta Vízikarnevál: Sárkányhajó versenyek, sportesemények és koncertek két napon át

Idén ismét kétnapos lesz a Voulta Vízikarnevál, amit