Az idei szezonban is nagy hangsúlyt fektetnek a rendőrök a motorosok, segédmotorosok ellenőrzésére Mosonmagyaróváron és a környék útjain a balesetek megelőzése érdekében. Annál is inkább fontos ez, mert idén már történt egy halálos motoros baleset a városban. Legutóbb csütörtökön tartottak ilyen fokozott ellenőrzést.
A tapasztalatok szerint a nyári időszakban megnő a motorosok, segédmotorosok által okozott, vagy részvételükkel történő közlekedési balesetek száma. Még igazából el sem kezdődött a motoros szezon, már több ilyen baleset is történt a környék útjain, köztük egy tragédiával végződött. A Béke utcában ütközött egy kikanyarodó autónak motoros. Sajnos a kétkerekű vezetője nem viselt bukósisakot – valamint megfelelő vezetői engedéllyel sem rendelkezett –, a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. – tudtuk meg Makó László alezredestől, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. Elmondta: a balesetek megelőzése érdekében a rendőrség – a korábbi évekhez hasonlóan – az idei szezonban is kiemelt figyelmet fordít a motorosok biztonságára. Ennek érdekében egészen őszig fokozott ellenőrzéseket tartanak. Ennek során kiemelt figyelmet fordítanak például a megfelelő vezetői engedély meglétére is, mivel a tapasztalatok szerint sokan nem az adott kategóriára érvényes jogosítvánnyal motoroznak. Éppen ezért az ellenőrzésekbe bevonják a közlekedési hatóság szakembereit is, akik nem csupán a motor teljesítményt, de a műszaki állapotát és a zajszintjét is vizsgálják. A razziákban részt vesznek a Győr-Moson- Sopron, illetve a Vas-megyei főkapitányságok motoros járőrei is. Az alezredes hozzátette: sajnos gyakorta előfordul, hogy a motorosok nem tartják be a sebességhatárokat, illetve balesetveszélyes előzési szituációkat idéznek elő. Éppen ezért a fokozott ellenőrzések alkalmával sebességmérést is végeznek.