Jól halad a déli tehermentesítő út építése

Jól halad a déli tehermentesítő út építése

- Kategória: Közélet

Amint arról korábban már beszámoltunk, mintegy 6 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg Mosonmagyaróvár déli elkerülő útja. A beruházás ünnepélyes alapkőletételére februárban került sor. Azóta jó ütemben zajlanak a munkálatok a területen.

A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a Mosonmagyaróvárt elkerülő, déli tehermentesítő út kivitelezése jelenleg az ütemtervnek megfelelően halad. A fejlesztés során az elkerülő út főbb csomópontjai körforgalomként épülnek meg. A körforgalmak területén jelenleg szegélyépítési és térkövezési munkálatok zajlanak, továbbá az 1-es számú főútnál épülő körforgalomban rézsűképzési és rézsűburkolási feladatokat végeznek.

A beruházás során összesen 1,4 kilométernyi kerékpárút is megépül, aminek kivitelezése szintén elkezdődött az 1-es főútnál épülő körforgalom térségében. A projekt azon szakaszán, amely korábban mezőgazdasági művelés alatt állt, a jelenleg védőréteg szinten lévő út vízelvezetését szolgáló földárkok kialakítása folyik.

Az 1. számú vasútvonal felett megépülő gerendahídhoz a gerendákat augusztusban már beemelték, jelenleg pályalemez építési munkálatokat folytatnak. Megkezdődött a hídhoz kapcsolódó úgynevezett gabion támfal építése is, mely komoly szakmai kihívást jelent, mivel a legnagyobb támfal magassága 10 méter lesz.

A fejlesztés az Építési és Beruházási Minisztérium (jogelőd: Innovációs és Technológiai Minisztérium) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést az STR Mély- és Magasépítő Kft. végzi. Az út a tervek szerint 2024. év elejére készül el.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina