Meg akarta állítani a vonatot, majd megdobálta az ablakait

Meg akarta állítani a vonatot, majd megdobálta az ablakait

- Kategória: Hírek

A férfi a síneken sétált, vészfékezésre kényszerítve a vonatot, majd a vonat ablakait is megdobálta. Az elkövető ellen most emeltek vádat.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a 35 éves lengyel állampolgárságú vádlott ezév májusában, Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom-Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy az érkező személyvonatot megállítsa. A mozdonyvezető 140 kilométeres sebességről vészfékezett, hogy ne üsse el a férfit, aki a vonat elől félreugrott. Ezután fel akart szállni a vonatra, ám mikor tapasztalta, hogy az ajtókat nem nyitják ki neki, elkezdte kővel dobálni a szerelvény ablakait. Az elkövető a személyvonat nyolc ablakát és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni.

A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére a „HELP” feliratot írta.

A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és jegyvizsgáló tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került a vádlott magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3,4 milliós kárt okozott.

Az eljárás során a férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, tette elkövetésekor bódult állapotban volt.

A Győri Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emelt vádat, mely cselekményért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina