Huszonkétezerrel több utas a buszokon, új megállók a Duna-lakóparkban

Huszonkétezerrel több utas a buszokon, új megállók a Duna-lakóparkban

- Kategória: Közélet

Kismértékben ugyan, de nőtt az utasok száma az idei első félévben a helyi buszokon Mosonmagyaróváron. Mintegy 22 ezerrel többen ültek buszra, mint tavaly ilyenkor. A napokban életbe lépett új menetrend kisebb mértékben több ponton is módosult. Nagyobb változás azonban, hogy kibővítették a 4-4H járatok útvonalát a Duna-lakóparkban.

Mintegy 662 ezer utast szállítottak a helyi járatú buszok Mosonmagyaróváron az idei év első felében. Ez derül ki az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ közelmúltban elkészült beszámolójából.

A korábbi év hasonló időszakához képest 3,4 százalékkal – mintegy 22 ezerrel – többen ültek fel a helyi buszokra idén. Az átlagos utazási távolság változatlanul 3,4 kilométer volt. A menetjegyekből 4,8 százalékkal, míg a havi összvonalas bérletekből 6,2  százalékkal többet értékesítettek, mint a tavalyi első félévben. A tanuló bérletekből 1,9százékkal több fogyott, a nyugdíjas bérletek eladása viszont 9,3 százalékkal csökkent. A közlekedési társaság szerint ez a negatív tendencia a nyugdíjkorhatár 65 évre emelésének hatásaként jelentkezik, egyre szűkül azon utas kör, akik nyugdíjas kedvezményű bérletjegyet váltanak. A 2016-ban bevezetett átszállójegyből az első félévben 111 darabot értékesítettek, ami kevesebb az előző évhez viszonyítva.

A társaság menetrendszerű tevékenységből származó nettó árbevétele az első félévben 3,6 százalékkal, mintegy 917 ezer forinttal növekedett, ami a teljes árú utazásban mutatkozó forgalom emelkedés hatásaként jelentkezik.

A beszámoló kitér arra is, hogy a mosonmagyaróvári helyi menetrend szerinti tevékenység vesztesége közel 6 millió forint volt az első félévben. A szokásos mértékű nyereség összege pedig a nettó árbevétel 3,5 százaléka, azaz 926 ezer forint. Ennek megfelelően az önkormányzat az első félévben közel 6,9 millió forintos támogatást fizet a társaságnak a helyi buszközlekedésért.

Kis mértékben ugyan, de módosult a menetrend december 9-től. Ezek a módosulások jellemzően a hivatásforgalmi igényekhez, vagyis iskolába, illetve munkába járáshoz kapcsolódnak, valamint összhangban vannak az éves járási menetrendi értekezleten elhangzott észrevételekkel, igényekkel. A módosítás az 1, 1B, 1K, 5R, 6, 7-es jelű járatokat érinti.

Az önkormányzat kérte továbbá a 4-4H helyi járat – diákjárat – útvonalának bővítését is, tekintettel arra, hogy lakossági kérés érkezett, mivel a Duna-lakóparkban a nagyszámú építkezések következtében nőtt az igény a közösségi közlekedésre. Ennek megfelelően a 4-es és 4H buszjáratok útvonala bővül a Nagy Lajos király utca – Mária Krisztina utca – Károly Róbert utca út nyomvonallal. A kibővített nyomvonalon két új megálló biztosítja a fel,- és leszállást. Az egyik megálló a Nagy Lajos király utca 6. szám előtt, a másik pedig a Mária Krisztina utca-Károly Róbert úti csomópontnál van. A nyomvonalbővítés minimális többletkiadást jelent a város számára, ugyanakkor a lakosság komfortérzetén jelentősen javíthat.

 

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán