Húsz év alatt kétezer busz

Húsz év alatt kétezer busz

- Kategória: Közélet

A buszgyártás elindításának huszadik évfordulóját ünneplő győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport a napokban legyártotta a 2000. Credo autóbuszt. Ezen jubileum alkalmából látogatott el a mosonmagyaróvári Kühne-gyárba pénteken dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az eseményen a vendégek megtekintették Magyarország legrégebb óta működő mezőgazdasági gépgyára, a 163 éves Kühne múzeumát, valamint végig járták az üzemet.

Az eseményen Süli Csaba, a Kühne Zrt. vezérigazgatója beszélt a jelenlévőknek a Kühne múltjáról, illetve a buszgyártás megindulása óta elért eredményekről. Hangsúlyozta: az elmúlt húsz év során bebizonyosodott, hogy a Credo autóbuszok beváltották a hozzá fűzött reményeket a hazai közlekedési vállalatok számára, hiszen a más típusokhoz képest alacsonyabb ár mellett a kedvezőbb üzemeltetési költségek is vonzóak a megrendelők számára. Példaként említette, hogy a tapasztaltok szerint a menetrend szerinti közlekedésben egy év alatt több mint 1 millió forinttal kerül kevesebbe a Credo buszok üzemeltetése üzemanyag tekintetében más hasonló paraméterű járművekhez képest.

Óriási sikernek értékelte az elmúlt két évtizedet és a kétezer legyártott autóbuszt dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: mindez munkatársaik és beszállítók lelkiismeretes munkájának eredménye. A cégvezető felidézte, hogy huszonöt éve kezdtek foglalkozni buszokkal, eleinte használt Ikaruszok felújításával, majd húsz éve indították el az új buszok gyártását, miután egy csehországi cégtől megvásárolták a gyártási dokumentációkat. Kezdetben a cseh vállalattal együttműködve, majd tíz éve már teljesen önállóan készítik a járműveket. Dr. Krankovics István beszélt a vállalat életének fontosabb mérföldköveiről, ami során számos fejlesztést valósítottak meg saját erőből, több milliárd forint értékben, a folyamatos kutatás-fejlesztés eredményeként új modellekkel álltak elő. A cégvezető hozzátette: a nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program nagy lehetőséget biztosított a cégcsoport számára a további fejlesztésekre. Kiemelte: ennek is köszönhetően jelenleg a hazai helyközi közlekedésben minden harmadik autóbusz Credo gyártmányú. Ezekkel a járművekkel évente több mint kétmilliárd forint összértékű üzemanyag-megtakarítást érnek el a közlekedési vállalatok és nagymértékben csökkentik a szén-dioxid kibocsátást.

„Mosonmagyaróvár büszke a Kühne-gyárra és az itt előállított termékekre.” – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere. Kiemelte: a kormány buszgyártási programja és a Kravtex-Kühne cégcsoport kitartó és bizakodó tulajdonosi szándéka eredményeként megmenekült a nagy múltú üzem, ami ma is több száz helyi család számára biztosít megélhetést.

Az eseményen dr. Palkovics László arról beszélt: a kormány célja, hogy a következő hat évben hatezer buszt cseréljenek le a városi és helyközi közlekedésben. Emellett vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a 25 ezernél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva kizárólag elektromos, vagy más környezetkímélő meghajtású buszokat helyezzenek üzembe. A miniszter hozzátette: a hazai gyártó kapacitás és technológia megvan ehhez. Ennek egyik kiváló példája a Kravtex-Kühne cégcsoport.

 

 

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti