A biztonsági öv és a gyermek biztonsági rendszerek használatának egy közlekedési balesetben életmentő szerepe lehet, a sérülés súlyossága pedig enyhébb, vagy akár el is kerülhető. – mondta el portálunknak Makó László, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Sajnos az elmúlt hetekben két olyan halálos baleset is történt a városban és környékén, ahol a sofőr nem használta a biztonsági övet.
Az, hogy egy közlekedési baleset anyagi kárral, vagy személyi sérüléssel jár, több dolgon is múlhat. Az egyik ilyen lényeges pont a passzív biztonsági eszközök használata, amely alapvetően meghatározhatja egy esetleges baleset kimenetelét. – hangsúlyozta Makó László. Hozzátette: a biztonsági öv használatával sok esetben megelőzhetők lenének a személyi sérülések, vagy azok fokának súlyossága enyhíthető. Az alezredes kiemelte: a fokozott ellenőrzések hatására az elmúlt időszakban javult ugyan a helyzet, az ellenőrzések tapasztalatai és a baleseti vizsgálatok is azt mutatják, hogy sajnos a gépjárművezetők és utasaik egy része tudatosan nem használja a biztonsági övet sőt, esetenként a gyermekek védelmét szolgáló biztonsági gyermekülést sem.
Emiatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság munkatársai az elkövetkezendő időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a passzív biztonsági eszközök használatára és a közlekedők biztonsága érdekében a szabályszegések esetén megteszik a szükséges intézkedéseket.