Egy év alatt tízezer látogató a várban

Egy év alatt tízezer látogató a várban

- Kategória: Közélet

Több mint 1,7 milliárd forintból újult meg  a mosonmagyaróvári vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a miniszterelnökség, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével. A beruházás ünnepélyes átadására egy évvel ezelőtt került sor.

A fejlesztés során megvalósult a komplex műemléki felújítás a vár teljes földszinti részén, a teljes belső udvaron, valamint megújult az épület homlokzata. Elvégezték továbbá a gépészeti, erős- és gyengeáramú felújításokat. A vár földszinti része idegenforgalmi funkciót kapott, ahol egy látogatóközpontot és kávézót alakítottak ki. Az egykori nádori teremben a korábbi várurak története mellett bemutatják többek között Hunyadi Mátyás és a Szent Korona óvári kötődését is. Emellett a Habsburg család óvári ága is kiemelt figyelmet kapott tárlat kialakítása során. Az intézménytörténeti kiállításon a látogatók megismerhetik a több mint két évszázados akadémia múltját és jelenét is. A beruházás során megvalósult a várudvar felújítása, ami otthont ad különböző kulturális rendezvényeknek és koncerteknek.

Az elmúlt egy év tapasztalatairól kérdeztük Péntek Maricát, az intézmény vezetőjét. Elmondta: minden tekintetben új helyzet és kihívások előtt álltak a vár átadását követően. Ám sikerült ehhez az új helyzethez gyorsan igazodni. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt egy év során közel 10 ezer látogatója volt a várnak.

Az intézményvezető hozzátette: a látogatók az ország számos részéről sőt, a világ minden tájáról érkeztek. Ezt bizonyítja a vendégkönyv is. A bejegyzések pedig arról tanúskodnak, hogy mindenkinek tetszik az óvári vár.

Péntek Marica elmondta:a várban lévő kiállítást tökéletesen kiegészíti a megújult vársétány az ott létrehozott szabadtéri tárlat, ahol az akadémia múltjáról és neves személyeiről kapnak hasznos információt a látogatók. Emellett folyamatosak a múzeumpedagógiai foglalkozások is a várban. Az elmúlt időszakban közel nyolcszáz diák vett már részt ezeken a programokon. Számos szabadtéri rendezvényt, koncertet is tartottak az elmúlt egy évben, aminek szintén nagy sikere volt. Népszerű továbbá a vár szakmai előadások, konferenciák megrendezésére, ehhez nagyon jó helyszín a lovagterem.

Az intézményvezető kiemelte: nagyon jó az együttműködés az önkormányzattal, számos városi rendezvényt tartanak a várban és környékén. Péntek Marica hozzátette: a fejlesztések tovább folytatónak a vár környékén.

Ez is érdekelhet...

Greiner Voluta Vízikarnevál: Sárkányhajó versenyek, sportesemények és koncertek két napon át

Idén ismét kétnapos lesz a Voulta Vízikarnevál, amit