„Éberség – gyanakvás – ellenőrzés” – Egyre több a csaló a virtuális térben

„Éberség – gyanakvás – ellenőrzés” – Egyre több a csaló a virtuális térben

- Kategória: Hírek, Közélet

„Nyugi Nagyi!” címmel indított bűnmegelőzési programot a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság. Előadások keretében próbálják felhívni főként az idősebb korosztály figyelmét a különböző veszélyekre.

A programot Pingicer Zsuzsanna őrnagy, kiemelt főelőadó és Pápai Gyula őrnagy, bűnmegelőzési kiemelt főelőadó vezetik. Több előadást is szervezetek már az elmúlt időszakban nagyszámú érdeklődő előtt.  A program kapcsán céljuk, hogy megelőzzék a sértetté, áldozattá válást, legyen szó akár szabálysértés, akár bűncselekmény elkövetéséről.

Amint azt Pápai Gyula portálunknak elmondta: az előadások tematikája átfogja az „unokázós” csalások felismerését, a biztonságosabb internethasználatot, a vagyonvédelmet, a közlekedési ismereteket és a segélyhívószám használatát is. „Éberség – gyanakvás – ellenőrzés”. – ez a program mottója. Az őrnagy hozzátette: sajnos még mindig előfordulnak unokára hivatkozással történő bűncselekmények. Ezen esetek sértettjei kiemelten az idős emberek, akiknek a jóhiszeműségét, segítőkészségét használják ki az elkövetők. Az elkövetők jellemzően telefonon keresztül az idős személy unokájának adják ki magukat, vagy az unokára hivatkoznak, orvosként, ügyvédként, hivatalos személyként mutatkoznak be, egy állítólagos balesetre, vagy káreseményre utalnak. Az unoka érdekében, annak megsegítésére elsősorban készpénzt kérnek.

Pápai Gyula kiemelte: egyre gyakoribbak a virtuális térben elkövetett csalások. Adatkérő SMS-ek, ismeretlen oldalakra mutató hivatkozások és azonosítást kérő üzenetek. Egyebek mellett így próbálják ellopni az adatainkat és pénzünket az internetes csalók. Sajnos napi szinten érkeznek ilyen feljelentések a kapitányságra. Éppen ezért az előadások során fokozottan felhívják a figyelmet a tudatos internet használatra. Hozzátette: sok esetben több százezer, vagy több tízmillió forinttal károsították meg a sértetteket.

Fontos. hogy csak ismerős feladó által küldött e-mail mellékletét nyissák meg. Soha ne adjanak meg jelszót, PIN kódot e-mailben küldött kérésre. Belépéskor mindig gépeljék be az URL címet, ne a kapott linkre kattintva lépjenek be az oldalra. Online bankkártyás fizetésnél mindig győződjenek meg arról, hogy valódi banki oldalon adják meg az adatokat.

Ez is érdekelhet...

Szabó Miklós: „Minden jó szándékú javaslatot befogadunk”

A párbeszéd és az együttműködés hívei maradtak Élhető