Csak óvatosan a jégen – A tél veszélyeire figyelmeztettek

Csak óvatosan a jégen – A tél veszélyeire figyelmeztettek

- Kategória: Közélet

„A tél veszélyei, a jégen való tartózkodás szabályai.” – ezzel a címmel tartott csoportos vetélkedőt és előadást Pingicer Zsuzsanna őrnagy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának kiemelt főelőadója a Bolyai-iskola harmadik osztályos tanulói részére pénteken.

A program célja volt, hogy a téli időszakban, nem csak a közlekedésben kell figyelemmel lenni a szabályokra és hasznos jó tanácsokra, hanem a szabadban történő szabadidő eltöltése során is.

Az őrnagy kiemelte: mind a gyermekeket, mind a felnőtteket vonzza a befagyott víz, azonban ez sok veszélyt rejt magában. A felelőtlen magatartással és a jég tulajdonságainak ismerete hiányában hamar bekövetkezhetnek jégbeszakadások. A rendőrség fontosnak tartja az ilyen jellegű balesetek megelőzését. Általános érvényű az a szabály, hogy a szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, ahol ezt megengedő tábla jelzi. A jég akkor biztonságos, ha már megfelelő szilárdságú, eléri a 10 centimétert, nem olvad, illetve nem mozog.

A jég színe tájékoztat: csak a tiszta fehér jég biztonságos. Ha a színe váltakozó, illetve a jégben sötétebb foltokat vagy apró buborékokat látunk, akkor a terület nem biztonságos. Olvadáskor pedig a jégtakaró teherbíró képessége erősen csökken. Fontos szabály, hogy a jégen egyenletesen haladjunk, az esések fokozzák a jég beszakadásának lehetőségét. A biztonság kedvéért legalább másodmagunkkal menjünk a jégre.

Tilos a szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,          járművel, folyókon és azok mellékágain.

A már bekövetkezett veszélyhelyzet esetére is adott néhány jó tanácsot az őrnagy. Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hallunk, azonnal feküdjünk minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbáljuk meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva lassan elérni. Beszakadás esetén azonnal tárjuk szét karjainkat. Minden lehetséges módon próbáljuk meg elkerülni, hogy becsússzunk a jégfelület alá. Fontos, ha partot értünk, azonnal menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt. Soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk, hiszen további jégbeszakadások történhetnek, így nemhogy segítünk, sokkal inkább csak tetézzük a bajt. Inkább hívjunk segítséget.

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott