A kompromisszum nem hazaárulás

A kompromisszum nem hazaárulás

- Kategória: Közélet

Magyar és szlovák kutatók értékelték az MTA Székházában azokat a vizsgálati jelentéseket, amelyeket a két ország szakértői 2008 és 2013 között készítettek január közepén.

A tanácskozásra az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága mindazokat – kormányzati tisztviselők, kutatók, természetvédők – meghívta, akik az elmúlt években hozzájárultak a vitás kérdések rendezéséhez.

„Évtizedek óta görgetjük magunk előtt a Dunával kapcsolatos ökológiai, energetikai, jogi és politikai vitáinkat. Pedig a képlet – elvben – egyszerű. Végső soron mindenki megfelelő mennyiségű tiszta vizet, egészséges környezetet, gazdag és változatos élővilágot szeretne” – fogalmazott az Akadémia zsúfolásig megtöltött Nagytermében egybegyűlteket köszöntő beszédében Lovász László, az MTA elnöke.

Mint mondta, természetes, hogy a rendkívül összetett problématerületből mást emel ki az energetikai szakértő, mást a környezetvédő és megint mást az, aki a Duna mellett él és például a Szigetközben vagy a Csallóközben van az otthona. A Magyar Tudományos Akadémia azért adott helyet a találkozónak, hogy magyar és szlovák kutatók, kormányzati tisztviselők, természetvédők szakmai érveiket ismertetve tudjanak beszélni a Dunáról. Lovász László kiemelte, hogy a mostani tanácskozástól függetlenül már tavaly ősszel megalakult az az elnöki víztudományi ad hoc bizottság, amelynek fő feladata, hogy felmérje a „víz és környezet? tárgykörben eredményesen végezhető kutatások lehetséges tematikáját, illetve azok akadémiai szervezeti hátterét.

A bős-nagymarosi tárgyalások helyzete címmel Baranyai Gábor kormánymegbízott (Igazságügyi Minisztérium) tartott nyitó előadást, amelyben hangsúlyozta, úgy tűnik, ma van esély a holtpontról történő elmozdulásról. Mint mondta, úgy tűnik, rajtunk kívül Európában ez a kérdés senkit nem érdekel, s ki kell modnani: a kompormisszukötés nem hazaárulás.

(Folytatás itt.)

2016/2

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti