1,1 milliárdos fejlesztés az Óvártejnél kormányzati támogatással

1,1 milliárdos fejlesztés az Óvártejnél kormányzati támogatással

- Kategória: Közélet

A kormány 294 millió forintos támogatást nyújt az Óvártej Zrt. új beruházásához. – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be pénteken a mosonmagyaróvári üzemben. A versenyképességet növelő támogatásról szóló okiratot az eseményen adta át a miniszter Carlo Volpe cégvezetőnek.

Carlo Volpe elmondta: a tavalyi év rendkívül nehéz volt az Óvártej Zrt. számára is. A vállalat elsősorban a vendéglátóipar számára készülő sajttermékek gyártására szakosodott. A világjárvány kitörését követően az éttermek Európa-szerte bezártak, szinte az egyik pillanatról a másikra megszűntek a megrendeléseik. A tej felvásárlására azonban szerződés kötötte a vállalatot. A cégvezető hangsúlyozta: egy hétvége alatt kellett eldönteniük, miként folytatják. Lehetőség lett volna arra, hogy a különleges helyzetre való tekintettel felmondják ezeket a szerződéseket, dolgozóik nagy részét pedig elküldjék. A cég vezetését és a tulajdonosokat is azonban minden döntésnél a felelősségtudat irányítja. Így volt ezúttal is, a leépítés helyett a fejlesztés mellett határoztak. Mára bebizonyosodott, hogy ez volt a jó döntés. Carlo Volpe hozzátette: a kormány támogatásával olyan beruházást hajtanak végre, aminek eredményeként lényeges mértékben nő a termelési kapacitásuk.

Enzo Panizzi, az Óvártej Zrt.-t tulajdonló olasz Valcolatte cégcsoport tulajdonosa arról beszélt, hogy a cégcsoport éves bevétele mintegy 150 millió euró és összességében ötszáz embert foglalkoztatnak. A Mosonmagyaróváron gyártott termékek kilencvenöt százalékát exportra termelik. Európa szinte minden országa mellett szállítanak a Közel- és a Távol-Keletre, valamint Észak-Amerikába is.

Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: az elmúlt egy év a hazai agrárium számára is óriási kihívást jelentett. Az ágazatban tevékenykedők azonban megmutatták, hogy megfelelő választ tudnak adni erre a kihívásra. Munkájuk eredményeként 4,8 százalékra bővült az agrárkibocsátás, az export többletet pedig 2,3 százalékkal tudták fokozni. A magyar agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált.

Erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, mint mondta: a járvány okozta megpróbáltatások ellenére is erős maradt a hazai élelmiszeripar, amelynek termelési értéke nyolc százalékkal nőtt tavaly. Az ágazat 147 ezer embernek ad munkát. A beruházás ösztönzési program keretében az élelmiszeriparban 163 fejlesztés valósul meg összesen 84 milliárd forint értékben. Az Óvártej Zrt. 1,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 294 millió forintos támogatást ad. Ennek eredményeként a vállalat egy új ezerkétszáz négyzetméteres üzemcsarnokot létesít és szerez be korszerű gépeket. A fejlesztéssel húsz százalékkal tudja növelni gyártó kapacitását a cég. A miniszter kiemelte: a beruházással 135 ember munkahelyét védik meg.

Szijjártó Péter hozzátette: az Óvártej Zrt. a korábbi fejlesztéseivel az elmúlt három évben megduplázta a feldolgozott tej mennyiségét, ma már több mint negyven tehenészetből szállítják az üzembe a tejet. A cég a térség legnagyobb tejfelvásárlója. A miniszter hozzátette: ez a beruházás is jelentős mértékben erősíti a Magyarország és Olaszország közötti gazdasági kapcsolatokat. Az olasz vállalatok a hetedik legnagyobb beruházói közösség Magyarországon, és Olaszország az ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere hazánknak. A két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a tízmilliárd eurót.
Szijjártó Péter elmondta: Győr-Moson-Sopron megyében 63 beruházás valósul meg a versenyképesség-növelő támogatás segítségével mintegy 45 milliárd forint értékben, amellyel a megye tovább erősíti pozícióját. Megyénk az egy főre jutó gazdasági teljesítményt tekintve az első helyen áll az országban.

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán