Attrakció kell a Magyar utcára

Attrakció kell a Magyar utcára

- Kategória: Hírek, Hónap témája

Nagymértékben megváltoztak a bevásárlási szokások az elmúlt évtizedben. Ez nem csupán Mosonmagyaróvárra jellemző, hanem szinte az egész országra. – mondja Szabó Miklós polgármester. Hozzátette: ma már az emberek többsége a kiskereskedelmi egységek helyett a nagyobb bevásárlóközpontokat választja, amikből már a városban is több található. Ezeken a helyeken ugyanis rugalmasabb a nyitvatartási idő, könnyebb a parkolás és a vásárlók egy helyen mindent beszerezhetnek, amire szükségük van. Ezt a tendenciát nem igazán lehet megállítani. Egyebek mellett emiatt is üresedett ki a magyaróvári belváros, a Magyar utca és környéke.

A polgármester elmondta: az önkormányzat lehetőségeihez mérten megtesz mindent annak érdekében, hogy újra fellendüljön a belváros, ám közvetlenül kevés ráhatása van erre. A Magyar utcán és környékén lévő üzletek tulajdonosainak, működtetőinek összefogására van szükség. Olyan egyedi kereskedelmi attrakciót, kínálatot kellene kialakítaniuk, ami újra oda vonzza a vásárlókat. Ezekben a kezdeményezésekben az önkormányzat mindig is segítő partner lesz. A tavaly először megrendezett Adventi korzó bizonyította, hogy valóban találkozási pont lehet a Magyar utca és környéke, hiszen esténként tömegek gyűltek össze itt. Ez is mutatja, hogy meg lehet tölteni élettel a magyaróvári belvárost. Ám kell valami egyedi attrakció, amivel egész évre kierjeszthetik ezt és vonzóvá tehetik a történelmi városrészt. Ehhez azonban az érintett vállalkozók összefogása is szükséges.

A helyi kiskereskedelemmel kapcsolatban Szabó Miklós hozzátette: a mosoni piac népszerűsége töretlen. Nem csupán vásárlási lehetőséget kínál, hanem találkozási pont is ez számos városlakó számára. Éppen ezért az elkövetkezendő időszakban újabb parkolóhelyeket is kialakítanak a Fürdő utcában.

Az előző városvezetés tervezi közt szerepelt az Iskola utcai telken egy fedett vásárcsarnok felépítése, ám a polgármester szerint nem lenne ésszerű a piac mellett ilyen létesítményt létrehozni. Ehelyett inkább azon gondolkodnak, hogy a magyaróvári városrészben lenne létjogosultsága egy ilyen vásárcsarnoknak. A kilencvenes évek végéig jól működött a fedett vásárcsarnok a Vízpart utcában. Az akkori városvezetés elhibázott döntése nyomán épült meg a helyén, illetve mellette a mostani pavilonsor, ám ez a létesítmény a kezdetek óta „életképtelen”. A városvezetés keresi annak lehetőségét, miként lehetne hasznosítani ezt az amúgy igen értékes területet, akár egy új vásárcsarnok felépítésével is.

Ez is érdekelhet...

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet”

„Vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.” – vallja