Több mint százhúsz szabályszegés két nap alatt

Több mint százhúsz szabályszegés két nap alatt

- Kategória: Hírek, Közélet

Nagyszabású közlekedésrendészeti akciót tartott a rendőrség a napokban Mosonmagyaróváron és a környező településeken. A razzia során több mint százhúsz alkalommal intézkedtek az egyenruhások valamilyen szabályszegés miatt.

Amint azt Makó László alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője portálunknak elmondta: az akció fő célja volt az ittas járművezetők kiszűrése, a biztonsági öv, gyerekülés használatának ellenőrzése, a legfőbb baleseti okoknak számító szabálysértések felderítése. Emellett kiemelt figyelmet fordítottak az engedély nélkül átalakított járművek forgalomból való kiszűrésére is. Az egyik akción a  mosonmagyaróvári rendőrök mellett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Győri és Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai is részt vettek, míg a második ellenőrzést a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság állománya végezte.

Az alezredes kiemelte: a két akció során több mint százhúsz esetben kellett intézkedniük valamilyen jogsértés miatt. Több mint hatvan alkalommal bírságoltak az elsőbbségadás szabályainak megsértése miatt, de nagy számban fordult elő a biztonsági öv elmulasztása is, emellett több ittas vezetővel szemben is intézkedtek. Néhány esetben a jármű nem megfelelő műszaki állapota miatt kezdeményeztek szabálysértési feljelentést.

Makó László hozzátette: az elkövetkezendő időszakban is tartanak majd hasonló közlekedésrendészeti akciókat a balesetek megelőzése érdekében.

Ez is érdekelhet...

Újabb több milliós támogatás a mentőállomásnak

Mintegy 4,5 millió forintnyi összegben támogatta két helyi