A mosonmagyaróvári Piarista-iskolát támogató Zsidanits István Alapítvány – a Nemzeti Együttműködési Alap anyagi támogatásának segítségével – egy, a civil társadalom megerősítését szolgáló programot valósított meg.
Az alapítvány egyik fő célkitűzése, a piarista iskolába járó gyermekek „teljes emberré” nevelésének támogatása, ezáltal családjaik, és rajtuk keresztül a társadalom megerősítése. Jelen projekt keretében, a fenti cél elérése érdekében, egy pszichológusnő előadásainak segítségével igyekeztek a piarista iskolába járó diákok érzelmi intelligenciájának, családcentrikus gondolkodásának formálását, illetve a felelős életre való nevelését segíteni. Az előadásokat korcsoportonként szervezték meg és témáikat is az egyes korosztályok igényeihez igazították.
Emellett szintén a pályázat segítségével sikerült egy interaktív táblát is beszerezniük, mellyel a tanórai munkát lehet hatékonyabbá, innovatívabbá tenni, hiszen a 21. században az oktatás már elképzelhetetlen digitális eszközök használata nélkül.