Egy hónapra lezárták a Soós János utcát – Kicserélik a vízvezetékeket

Egy hónapra lezárták a Soós János utcát – Kicserélik a vízvezetékeket

- Kategória: Hírek

Nagyszabású közmű felújításba kezdett az Aqua Kft. a Soós János utcában Mosonmagyaróváron. Emiatt kedd reggeltől teljes egészében lezárták az utcát a gépjárműforgalom elől.

Amint azt Csapó Imre, a társaság ügyvezetője portálunk érdeklődésére elmondta: a most kezdődött munkálatok során a Soós János utca teljes hosszában kicserélik az elöregedett és elavult vízvezetékeket. Az utca burkolatát ugyanis felújítja majd az önkormányzat, ám ezt megelőzően szükséges a közművek cseréje.
A kivitelezés megkezdése előtt egyeztettek a forgalomkorlátozásról az érintett ingatlan tulajdonosokkal és az önkormányzattal is. A tervek szerint augusztus végéig, az iskolakezdésre befejezik a felújítást. Ám addig nem lehet behajtani az utcába. Ez idő alatt a Városház utca megközelítésére a Honvéd és Templom utcákon keresztül lesz lehetőség. A vezetékcsere során időszakosan szünetel majd a vízszolgáltatás az érintett ingatlanokban, ám ennek időpontjáról értesítik a lakókat.

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”