A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola vetélkedőt hirdetett a megye szakközépiskoláinak a „Nagy Háború” témaköréből. A versenyre 17 csapat nevezett, s az első megmérettetés egy írásbeli feladatsor megoldása és beküldése volt. A hat legjobban teljesítő csapatot hívták meg a második fordulóra, köztük iskolánk két csapatát. A szóbeli fordulót 2015. február 11-én rendezték. A verseny keretében 10 izgalmas feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek: vaktérképen tájékozódtak Szarajevóban és az egyes hadszíntereken, felismerték a háború nagy tábornokait, a korszak meghatározó politikusait, kijavították egy frontról érkező levél hibáit, karikatúrát értelmeztek, forrásokat elemeztek, végül belehelyezkedtek egy korabeli személy nézőpontjába, és „saját” élményként számoltak be a történésekről.
A remek hangulatú versenyen iskolánk Kövér Berta csapata a 2. helyezést szerezte meg. A fényképen a kiválóan szereplő diákok (Bodai Barbara, Hegedüs Erik és Nagy Alexandra), a háttérben a csapatnak nevet adó mozsárágyú látható.
2015/4