Bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől, kerítésnek hajtott

Bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől, kerítésnek hajtott

- Kategória: Hírek

Egy kivilágítatlanul közlekedő Daewoo típusú személyautóra lettek figyelmesek a rendőrök pénteken, nem sokkal éjfél után Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton. A járőrök szerették volna megállítani az autót, hogy figyelmeztessék sofőrjét a világítás felkapcsolására, ám a kocsi vezetője a rendőri jelzés ellenére gázt adott és elhajtott.

A rendőrök követték az autót, ami nem sokkal később – vélhetően relatív gyorshajtás miatt – a Kossuth Lajos utcában letért az útról és az egyik ház kerítésének csapódott, kidöntve azt. A kocsiban hárman utaztak, egyikük sem sérült meg a balesetben. Kiderült azonban, hogy az autót vezető 21 éves fiatalember nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, valamint ruházatának átvizsgálása során a zsebéből egy fecskendő került elő. A rendőröknek elmondta, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztott. Ezt a drogteszt is igazolta. A sofőr ellen egyebek mellett kábítószer fogyasztás és bódult állapotban történt járművezetés miatt indult eljárás.

 

 

Ez is érdekelhet...

Karácsonyra bezár a gyermekosztály és a szülészet is a Karolinában

Karácsony két napján nem lesz ellátás a Karolina