„A szabadság a legfőbb kincsünk. Ezt meg kell őriznünk.” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Rétvári Bence államtitkár a mosonmagyaróvári Gyásznapon kedden. Hagyományosan ezúttal is számos helyen hajtottak fejet a városban a hatvanöt évvel ezelőtti gyilkos sortűzre emlékezve.
A megemlékezések sora ezúttal is a Gulyás Lajos emléktáblánál kezdődött, ahol Máté László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője mondott beszédet, majd a Karolina Kórház udvarán lévő emléktábla előtt dr. Takler Ágnes az intézmény főigazgatója és Gábor Józsefné, a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület elnöke tartott rövid megemlékezést. Ezt követően a helyi egyetemi karnál folytatódott az ünnepségsorozat, ahol Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke mondott beszédet és beszélt az ’56-os sortűz gazdász áldozatairól, majd polgármesteri hivatalnál Németh Alajos helytörténész, a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület tagja idézte fel a hatvanöt évvel ezelőtt történteket.
Az emlékezések sora a magyaróvári temetőben folytatódott a korábbi tömegsír helyén felállított obeliszknél. Ezután a temetőben az ’56-os áldozatok emléktáblájánál Czuppon Tamás, a Hansági Múzeum igazgatója tartott megemlékezést, amit az Ujhelyi Imre Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora követett.
Ezt követően hagyományosan gyalogos felvonulás indult a Gyásztérre. Ott a kegyeleti megemlékezésen Rétvári Bence államtitkár beszélt a hatvanöt évvel ezelőtt történtekről, párhuzamba állítva a tizenöt évvel ezelőtti eseményekkel. Mint mondta: a magyar emberek nem viselik el a hazugságot, fellépnek az ellen. Így történt ez 1956-ban is. Hozzátette: nincs nagyobb kincsünk, mint a függetlenségünk és a szabadságunk. Ezt meg kell őrizünk. Ezért adták életüket 1956 hősei is. – tette hozzá.
A beszédet követően az áldozatokért és túlélőkért mondott imát Bodó Zoltán római katolikus plébános, majd
„Szerelmem, Magyar Katalin” címmel a Győri SzC Bolyai János Technikum diákjainak műsorát nézhették meg a résztvevők. Pozsgai Zsolt színdarabját átdolgozta és színpadra állította Kalmárné Koszonits Klára. Az ünnepi műsort hagyományosan koszorúzás követte.