Közös múltunkban még sok a fehér folt

Közös múltunkban még sok a fehér folt

- Kategória: Egyéb

Pozsonyban a Szél-járás

December 18-án Pozsonyban, a Csemadok székházában találkoztak a Szél-járás folyóirat szerkesztői értekezletüket, amelyen a szlovákiai, magyarországi és ausztriai szerkesztők is részt vettek, s áttekintették a folyóirat ügyeit. Az értekezletet követően a szépen felújított díszteremben Rákosi Ernő grafikai hagyatékából nyílt kiállítás, amelyet Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke ajánlott a szép számmal megjelent közönség figyelmébe.

Ezt követően Csáky Pál EU parlamenti képviselő mutatta be a Szél-járás legújabb számát, kiemelve annak jelentőségét, hogy a szűkebb régió múltját és jelenét magas színvonalon bemutató lap a maga nemében egyedülálló. A szépirodalmat leszámítva, amely országos merítésű, s az elkötelezett népben-nemzetben gondolkodó szerzőktől közöl alkotásokat, s a helyismeret rovat tűnik talán a leggazdagabbnak. Elhangzott, számtalan olyan téma vár még feldolgozásra közös múltunkból, amely eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Csáky Pál kiemelte annak jelentőségét, hogy szlovák, magyar és osztrák szerzők is kezdik felfedezni a lapot, a legújabb számban például a Szlovák Nemzeti Levéltár igazgatója is közöl esszét Szenc múltjáról. Görföl Jenő főszerkesztő szerint a Mátyusföldön és a Csallóközben érdeklődéssel várják a lapot, s itt olvassák a három ország közül a legtöbben.

Böröndi Lajos szerkesztő, a folyóirat gazdája az anyagiakról szólva elmondta, három város önkormányzatát illeti külön köszönet, Mosonmagyaróvár, Szenc és Somorja anyagilag is támogatja a népes szerkesztő-és szerzőgárda törekvéseit. S ugyancsak megköszönte a Magyar Koalíció Pártja EP korábbi és mostani képviselőjének támogatását.

(Az év végi számban verset publikál Böröndi Lajos, Burda Zsuzsa, Csály Anna, Cseke J. Szabolcs, Gyüre Lajos, Holdasi-Szabó Zsuzsa, Olasz Valéria, Pusztai Zoltán és Zirig Árpád. Prózát Gál Sándor, Harcsás Judit és Vizsy Ferenc. Tanulmány olvasható a fiatal Márai indulásáról, s a Bécsi Napló története harmadik részének közlésével zárul a Hanák Tibor szerkesztette lap története. A Barangoló rovat Selmecbányára kalauzol, s Csontváryt idézi a város kapcsán. A képzőűvészet rovatban Wehner Tibor kiállításnyitó beszéde olvasható, amelyet a Hansági Múzeumban mondott el Lipcsey György kiállításán. A gazdag szélfúvás rovatban többek között olvashatnak a mosoni Korona Szállóról, a győri könyvszalonról, s rencenziót közöl a lap Péntek Imre és Zirig Árpád új verseskötetéről.

Felvételünkön a szerkesztőség megjelent tagjai láthatók. Balról jobbra: Görföl Jenő (Pozsony) főszerkesztő, Tuba László (Mosonmagyaróvár), Deák Erdő (Bécs), Böröndi Lajos (Feketeerdő), Csáky Pál (EP képviselő, MKP Szlovákia), Kovács László (Somorja), Végh László (Somorja), Hornyák István (Pozsony).

Fotó: Balassa Tamás

2016/1

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen