Versmondó verseny mosonmagyaróvári döntővel
Mint azt már olvasóink tudják, Gyurkovics Tibor emlékére versmondó versenyt szerveznek, amelynek döntője Mosonmagyaróváron lesz. A esemény ”mozgatója”, életre hívója Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye. A rendezvényről sajtótájékoztató keretében számoltak be a minap Mosonmagyaróváron. Gyurkovics Györgyivel Budapesten beszélgettünk.
– Hatalmas örökség Gyurkovics Tiboré. Mit gondol, megbirkózik ezzel az utókor? Jelen van ő a mai irodalomban?
– Az utókornak idő kell, hogy helyére tegye nagy költőjét. Jelenleg személyes hiánya fáj az irodalmi életben is. Bár az interneten sokszor találkozom a nevével váratlan helyen és váratlan közlőtől. Ott is, ahol életében gyalázták. Megkerülhetetlen. Az utolsó könyv összeállítása közben meglepő dokumentumokra találtam. Levelekre kortársaitól, visszautasításokra az irodalom területén is. Neveket nem írtam, csak azokét említettem meg, akik már nem élnek.
Tehetsége, neveltetése, műveltsége kibírta. Szerencsére voltak olyan kortársak is, akik becsülték. Ami furcsa, hogy az akkori rendszer tudomásul vette. Igaz, a „tűrt” kategóriában.
– Mosonmagyaróváron szobor állítja meg a múzeumba betérőt. A város tudatosan vállalja az örökség gondozását. Mit gondol, ez a fajta késői kötödés megtermékenyíti a települést, s fiataljait?
– Örülök, hogy Mosonmagyaróvár felkarolja, vállalja, mint annak idején a keresztapját, Dr. Gyurkovich Tibort, aki – mára nemzetközi hírű – műgyűjteményét hagyta a városra. És a város ezt örömmel is teszi, ahogy látom. Sosem késő a fiatalokat megszólítani. Ennek a versmondó versenynek többek közt ez is a célja.
– Szavalóverseny életre hívásával kívánja a figyelmet az életműre iránytani. Mi a célja a versenynek?
– Legyen, aki emlékezzen. Ezért is szervezzük meg háromévente ez a versenyt, hiszen mindig jön a friss generáció. József Attilát régóta ismerjük, ám lehet, hogy jóval később lett volna elismert költő, ha a szocialista rendszer nem „dicsekszik” vele.
– Nehéz felismerni, ki az a művész, költő, akinek feladata van.
– Hubay Miklóst idézem, aki egy levelében így írja Tibornak: Filozófus legyen a talpán, aki a Te Kozmoszodat le tudja kottázni az értekező próza síkjára. De minek is tenné, így szép ez: ebben a lírai sokdimenziójú kristályrendszerben, ami egyedül a Tiéd.“ (Ez is a legutóbb megjelent könyvben található.)
– Lehet úgy fogalmazni, hogy költészet a fiatalokban kell, hogy éljen tovább?
– Igen. Egyértelmű. A verseny is célozza őket. Mindenben a fiataloké a jövő. De ezeket a fiatalokat mi kell, hogy neveljük. Szász Endrét idézve: elvettük tőlük a romantikát. Szeretném, ha visszaszereznék maguknak. Talán a nyugtalan korszellem miatt nem látják, de szükségük van rá. Ám pontosan e miatt a korszellem miatt, mintha kezdenék érezni hiányát.
– Egy ilyen verseny megszervezése hatalmas munka, mondhatni missziót vállal. Megéri?
– Ha nem hinném, nem vágok bele.
– Talált partnereket a kezdeményezéshez?
– Egyedül ötlöttem ki, és sok készséges segítőt találtam. Felvállalta egy zalaegerszegi egyesület, nagyszerű segítségem van céljaim eléréséhez. Az egyesület elnöke, Farkas Tibor. No és természetesen támogatókat is, akik a szándékommal egyetértve, anyagilag és erkölcsileg támogatnak.
Hiszen a szándék megvan mindenkiben, aki ismerte személyesen, ismeri a költészetét. Mácsai Pál, aki a zsűri egyik tagja lesz, mondta: „… hallottam verset mondani!”
A zsűrit igyekeztem úgy összeállítani, hogy Tibor, mint kortárs, jelen legyen.
Böröndi Lajos
(Fotó: Balassa Tamás)
2015/4
