Erősebb kapcsolat az egyetemmel

Erősebb kapcsolat az egyetemmel

- Kategória: Egyéb

Szorosabbra fűzte egymással a kapcsolatát az önkormányzat és a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara. Ennek részleteit együttműködési megállapodásba foglalták, amelyet még október végén fogadott el a képviselőtestület.

Az önkormányzat szerint az egyetemi kar fontos szerepet tölt be a város tudományos, kulturális és gazdasági életében, emellett az intézmény által kezelt állami ingatlanok, eszmei hagyaték várostörténeti, turisztikai, gazdasági szempontból is különös jelentőséggel bírnak. Az új megállapodás lényegében a már létező – de esetlegesen nem, vagy részben funkcionáló – együttműködés továbbfűzése, bővítése egyéb területekkel. A kar működésében bekövetkezett változások elegendő erőt és szándékot mutattak arra, hogy mindkét fél a számára előnyös együttműködési kapcsolatot erősítse. A megállapodás számba veszi azokat az együttműködéseket, amelyek már eddig is biztosítottak voltak, továbbá kijelöl olyan új területeket is, amelyekre ez idáig nem volt gyakorlat. Ilyen, például az ingatlan- hasznosítás, használat, vagy a „Mosonmagyaróvár Város Kiváló Egyetemi Oktatója” díj alapítása is.

Ez is érdekelhet...

Pálma Bútorszalon és Matrac Centrum: Yatas prémium török matracok és ágyak már Mosonmagyaróváron is

A Városközpontban harminchárom éve működő Pálma Bútorszalon Mosonmagyaróvár