Napi szinten történik üzemzavar a szennyvíz csatorna hálózaton az olyan dugulások miatt, amit a nem oda való anyagok, tárgyak okoznak. Leggyakrabban a nedves törlőkendők idézik elő az ilyen eseteket. Az ilyen hibák elhárítása sokszor több százezer forintjába is kerül az Aqua Kft.-nek. Pedig egy kis odafigyeléssel elkerülhetők lennének az ilyen esetek.
Találtak már az Aqua Kft. munkatársai a városi szennyvízcsatorna hálózatban kerékpárt, karácsonyfát és egyéb oda nem illő tárgyakat. Ezek mindegyike üzemzavart okoz a hálózatban, ám mégsem az ilyen extrém esetek jelentik a legnagyobb problémát, hanem egy mindennap használt egyszerű eszköz: a nedves törlőkendő.
Az Aqua Kft.-nek évente több tízmilliós többlet kiadást, a hálózaton pedig gyakorta üzemzavart okoznak az olyan tárgyak, amik valójában nem a szennyvíz csatornába valók. – mondta el lapunknak Csapó Imre, ügyvezető. Hozzátette: a városi csatornahálózat teljes hossza több mint száz kilométer, amiben közel hetven átemelő szivattyú is működik. Ezeken a helyeken okoznak gondot napi, vagy heti szinten rendszeresen a WC-n lehúzott törlőkendők. Míg évekkel ezelőtt alig néhány esetben fordult elő emiatt dugulás, most már folyamatosan kell emiatt beavatkozni. Ezek az anyagok nem bomlanak le, a csatornában az átemelő szivattyúkra rátekerednek és üzemzavart okoznak. Sokszor a kendők teljesen tönkreteszik a műtárgyak gépészetét. Az ilyen esetek nem csupán a szivattyúkban tesznek kárt, hanem emiatt a rendszer nem tudja elveszetni a szennyvizet, így egy-egy szakaszon dugulást is okoznak. Vannak olyan helyek, ahol hetente több alkalommal is be kell avatkozniuk az Aqua Kft. szakembereinek emiatt az üzemzavar elhárítása érdekében. Egy-egy szakaszon néhány ilyen törlőkendő is elég ahhoz, hogy problémát okozzon az átemelőknél. Számos esetben történik üzemzavar emiatt például a Lajta-lakókertben, vagy a Városközpontban is.
Az ügyvezető kiemelte: a közhiedelmekkel ellentétben a szennyvízcsatornába nem engedhető bele minden, ami a WC-n, vízelnyelőn és az aknafedlapon keresztül belefér. Alapvető fontossággal bír, hogy a csatornahálózatba ne jussanak olyan anyagok, amik zavarják a rendszer működését, elzárják a víz útját és tönkreteszik a szennyvízátemelőkben a szivattyúkat. A társaság próbálja minden fórumon felhívni erre a problémára a figyelmet. Ennek érdekében tájékoztató szórólapokat is készítettek ez elmúlt időszakban, amiket folyamatosan eljuttatnak a fogyasztókhoz, amiben hangsúlyozzák: az Aqua Kft. évente több millió forintot kénytelen költeni az ilyen üzemzavarok elhárítására és a meghibásodott szivattyúk javítására. Ha nem lenne ennyi nem odavaló szennyezőanyag a szennyvízrendszerekben, akkor ezt az összeget felújítási munkákra is költhetnék.