Tudás-kreativitás-intelligencia
2015. november 16-án rendezte meg ötödik alkalommal a Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola a Nyelvünk és otthonunk című területi vetélkedőjét, amelynek helyszínét most Nyugat-magyarországi egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara biztosította. Az irodalmi, anyanyelvi, kommunikációs csapatverseny célja az volt, hogy a diákokkal megismertessék szűkebb környezetük kulturális, művészeti, természeti értékeit. Ebben az évben a vár motívum köré épült az előzetes feladatból, írásbeli és szóbeli fordulóból álló megmérettetés, melyen a szervező iskolán kívül a mosonmagyaróvári Móra és Ujhelyi iskola, valamint a jánossomorjai, a mosonszentmiklósi és a rajkai iskola felső tagozatosai vettek részt. A győzelmet ezúttal a Bolyai iskola Jakab Kinga, Soós Amarillisz, Tamási Flóra és Vizsy Lilla összetételű csapata szerezte meg.
2015/19