Új vezetéssel új lendület a termálfürdő fejlesztésében

Új vezetéssel új lendület a termálfürdő fejlesztésében

- Kategória: Közélet

Új fejezet kezdődött a mosonmagyaróvári termálfürdő működésében a közelmúltban felállt új vezetéssel. Az európai szinten is kimagasló gyógyvíz mellé szeretnének még kiválóbb szolgáltatást és körülményeket nyújtani, ezért indítottak most fejlesztéseket. További cél, hogy a mosonmagyaróváriak számára is még vonzóbbá tegyék a fürdőt.

Számos fejlesztés kezdődött a közelmúltban a mosonmagyaróvári Flexum Termál-Gyógyfürdőben. Ennek elsődleges célja, hogy a fürdő mára elavult, rossz állapotban lévő részeit megújítsák, aminek köszönhetően aztán a létesítmény hírnevéhez méltó, korszerű környezet fogadja a vendégeket

A mosonmagyaróvári termálfürdőben legutóbb kilenc éve történt nagyobb mértékű fejlesztés. Az azóta teltet időszakban – főként a nagymértékű igénybevétel miatt – a komplexum számos részén felújításra szorul. Emellett a vendégek visszajelzései is azt mutatták, hogy szükség van a korszerűsítésre. Ezzel együtt a közelmúltban megújult a fürdő vezetése is, az új menedzsment pedig elkötelezett egy nyitott szemléletű, dinamikusan fejlődő fürdő létrehozására. „Sajnos sokan még Mosonmagyaróváron sem tudják, hogy a helyi termálfürdő gyógyvize Európában a legjobb tíz közé tartozik. Éppen ezért szeretnénk elsősorban a gyógyfürdő jelleget erősíteni.” – hangsúlyozta Rongits Attila, a fürdő vezetője. Elmondta: a most kezdődött munkálatok során egyebek mellett pótolják a medencék burkolatát, kijavítják a harminchárom méteres medence fedését, felújítanak több zuhanyzót, mellékhelyiséget, korszerűsítik a gépészetet, valamint kialakítanak egy új szauna világot is. Itt négy modern szauna és két gőzfürdő várja majd a vendégeket. A létesítmények korszerűsítése mellett a fürdő zöldfelületeit is fejlesztik. Kiépítik továbbá az egész területen a korszerű hangosítást, valamint új napozóágyakat és egyéb eszközöket is beszereznek. A tervek szerint a jövő év első felére elkészülnek a munkálatokkal, ám például a szaunákat szeretnék már idén télre üzembe helyezni. A fürdő vezetője hozzátette: a munkálatok a zavartalan működés érdekében fokozatosan valósulnak meg. Ám így is előfordulhatnak részleges lezárások, amiért a vendégek megértését és türelmét kérik. A felújítás idejére kedvezményes belépő tarifákkal próbálják kompenzálni majd a kellemetlenségeket. A távlati elképzelések között további nagyszabású fejlesztések szerepelnek. Tervezik egyebek mellett a régi főbejárat visszaállítását, illetve ősszel nyit a termálhoz szervesen kapcsolódó új hotel, az Aqua Soul, ami négy csillagos besorolással várja majd a vendégeket.

Rongits Attila kiemelte: az új vezetés eltökélt szándéka, hogy vonzóvá tegye a fürdőt a helyiek számára is. Ennek érdekében első körben azt tervezik, hogy növelik a kedvezményes belépési időszakot a mosonmagyaróvári lakosok számára.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar