Csökkentett módban ugyan, de továbbra is működik a mosoni piac csütörtökön és szombaton. Minden alapvető élelmiszer beszerezhető itt sőt, még a növény palánták is megvásárolhatók. Fontos azonban, hogy délelőtt 9 órától kizárólag a 65 éven felüliek látogathatják a piacot.
Még a központi szabályozást megelőzően, március közepén rendelkezett arról Mosonmagyaróvár polgármestere, hogy a mosoni piac őstermelői – azaz élelmiszereket árusító – része továbbra is működik a megszokott rendben csütörtökön és szombaton, ám az egyéb termékek árusítását egyelőre felfüggesztik.
Ezt követően jelent meg a központi szabályozás, miszerint reggel 9 óra és dél között kizárólag a hatvanöt éven felüliek vásárolhatnak a piacon is. A korlátozásokat követő első hetek tapasztalatairól kérdeztük Tóth Lászlót, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. piacfelügyelőjét. Elmondta: a piacon mind az eladók, mind a vevők száma lényegesen csökkent, ám továbbra is működik csütörtök és szombat délelőttönként. Átlagosan mintegy huszonöt árus kínálja a portékáit, kizárólag élelmiszereket. Ezzel együtt tőlük beszerezhetők lesznek az elkövetkezendő hetekben a különböző növény- és virágpalánták is.
A piacfelügyelő hozzátette: az eddigi tapasztalatok szerint főként a reggeli órákban nagyobb a forgalom, hiszen kilenc óra után kizárólag a hatvanöt éven felüliek vásárolhatnak. Ezt a rendőrség is szigorúan ellenőrzi. Délelőtt kilenc után lényegesen kevesebb a vásárló, ebből is látszik, hogy az idősebbek megértették az otthonmaradás fontosságát.
Tóth László kiemelte: a mosoni piacon továbbra is beszerezhető minden élelmiszer és a kertek műveléséhez szükséges palánta.