Nemrégiben tartotta tisztújító közgyűlését az önkormányzatba két képviselőt is delegáló Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület ( MPKE) . A tagság megerősítette pozíciójában Szabó Miklós elnököt, Mike Károly alelnököt és Németh Sándor titkárt.
Értékelőjében Szabó Miklós elmondta: az önkormányzati munkában felelős partnerként működnek együtt a várost irányító Fidesz -frakcióval. Szövetségesként, ugyanakkor önálló arculatukat megtartva vesznek részt a döntések kimunkálásában. Különvéleményt fogalmaztak meg a sportcsarnok elhelyezése, valami a városi kitüntetések odaítélése kapcsán.
Hír még az egyesület háza tájáról, hogy hagyományosan tavaly decemberben is megemlékeztek Antall József néhai miniszterelnökről, életművéről, halála évfordulóján. A rendszerváltó kormányfő Fő utcai emléktáblájánál dr. Kósa Lajos beszélt az antalli örökség mélyebb meghatározottságairól a szép számú polgári közönség előtt.
Szabó Miklós tudatta: az MPKE idén ünnepli megalakulása huszadik évfordulóját. Ez alkalomból nagyszabású “születésnapi partit” szerveznek. Ide várják az egyesület minden mai és egykori tagját, tisztségviselőjét, a város civil szervezeteit, s mindenkit, aki szimpatizál két évtizede változatlan törekvéseikkel.
2016/2