Sokan érdeklődnek város múltjáról

Sokan érdeklődnek város múltjáról

- Kategória: Közélet

Minél átfogóbb képet adni az egykori Mosonmagyaróvár mindennapjairól. Találjuk meg közösen az emlékeinket! – ezzel a céllal hozta létre három évvel ezelőtt Ferencz Tibor a „Mosonmagyaróvár retro” elnevezésű oldalát a legnagyobb közösségi portálon. Sokakat érdekel városunk múltja, története, ezt bizonyítja, hogy az oldal rövid időn belül rendkívül népszerűvé vált és mára, több mint nyolcezren követik már nap, mint nap. A kedvelők többsége mosonmagyaróvári, ám az oldalnak számos látogatója van a világ szinte minden részéből, sokan közülük elszármazott mosonmagyaróváriak, vagy valamilyen családi kötődésük van a városhoz. Erről tanúskodik több hozzászólás, bejegyzés is.

„A város szeretete, múltjának, történelmi hagyományainak ápolása késztetett az oldal létrehozására. Mi mosonmagyaróváriak, akik itt születtünk és itt éljük mindennapi életünket, a városban járva nap, mint nap látjuk a városrészeket, épületeket. Sokszor elmegyünk mellettük úgy, hogy észre sem vesszük azokat. A korabeli képeket nézegetve döbbenünk rá és vesszük észre ezeket az értékeket.” – hangsúlyozta Ferencz Tibor. Hozzátette: több évtizede gyűjti a városról készült fotókat. Kezdetben a családi fotó archívumból szedte össze az első képeket, majd barátok, rokonok, ismerősök segítségével bővítette a gyűjteményt. Az oldal elindítása óta pedig idegenektől is számos értékes fotót kapott. A kollekció mára több ezer darabos, ami folyamatosan nő. Ferencz Tibor szerint azonban még számos szekrény és fiók mélyén heverhetnek olyan, a várost ábrázoló fotók, amik eddig nem kerültek nyilvánosságra, ám nagyban hozzájárulhatnának Mosonmagyaróvár múltjának megismeréséhez. Éppen ezért továbbra is szívesen fogad bármilyen olyan – akár családi – felvételt, amin megjelenik egy-egy városrész, utcarészlet, vagy épület.

A Mosonmagyaróvár Retro oldalon eddig több mint ezer fotó és tizenkilenc videót osztott meg. Ez a szám azonban naponta növekszik, a folyamatos feltöltéseknek köszönhetően. Ferencz Tibor azonban nem csupán a közösségi oldalon osztja meg helytörténeti gyűjteményét.  Ebben a témában az elmúlt időszakban több könyvet is megjelentetett már. Legutóbb, a közelmúltban jelent meg „Mosonmagyaróvár egykor és ma I.” című kötete. Korábban megírta már Mosonmagyaróvár vendéglátásának történetét, majd „Mosonmagyaróvár régi fényképeken, képeslapokon I.”, illetve „Mosonmagyaróvár kereskedelme és vendéglátása képekben” címmel jelent meg kötete, amik még korlátozott számban kaphatók. Várhatóan ősszel jelenik meg a „Mosonmagyaróvár régi fényképeken, képeslapokon” című könyv második része, valamint a nagy érdeklődés miatt októberben korlátozott példányszámban ismét megjelenik a város vendéglátásának történetét bemutató kötet.

Ez is érdekelhet...

Mosonmagyaróvár Retro: Az első téglát verték ki a berlini falból

Múltidéző rovatunkban ezúttal egy csaknem harminc évvel ezelőtti